VÍZÖNTŐ

Mint az a zodiákus ábrán látható, a Nap körben járása során kirajzolódó nyugati asztrológia szerinti vízöntő csillagkép keleti megfelelője a majom, a malom, vagy általában a tömeg(ember) vagy a kút, esetleg az ifjú. A levegő elemű majom január 21.-vel kezdődik, ura a Szaturnusz, transzcendens ura pedig az Uránusz. Holdciklus jegyei közül az első holdház természetesen önmaga, tehát a majom, a második holdház a holló vagy varjú.
A természet
tetszhalott állapotában van, bár lassan egyre hosszabbakká válnak a nappalok.
Gyermek úgy tanul, hogy utánozza a szüleit, miközben úgy bontakoztatja ki az
egyéniségét, próbálgatja a szárnyait, hogy másként próbálja, mint ahogy
megtanulta a szüleitől.
A vízöntő ember nyitottnak tűnő, mégis toleránsan távolságtartó, olyan, aki figyelembe veszi, elfogadja a másik ember 'én-határait', amennyiben neki is tiszteletben tartják a szabadságigényét, hobbiját, hóbortjait. A tipikus jó értelemben vett vízöntő ritka, mint a fehér holló, csak hogy megjelenhessék az egyik holdház. Szívesen felvállal olyan ügyeket is, amelyektől más ódzkodik. Remélem a holló a hollónak nem vájja ki a szemét, hiszen ez az emberi viselkedés jóhiszemű alapja. Persze lehet holló fészkén hattyút keresni, hiszen a hattyú csillagkép a tejút egyik ágán van, és a vízöntőn keresztül is ez az energia tud bejutni a naprendszerbe, mihozzánk, szintúgy mint a nyilasnál. A rossz hollónak rossz tojása lesz végül, miközben ül, mint majom a köszörűkövön. Így elérkeztünk a rossz hollóhoz, avagy a vízöntő másik megnyilvánulási formájához a majomhoz, vagy tömegemberhez. Ezt mesékben sokszor bíróként, tömegként jelenítik meg. Mit is tud egy mai majom, majmolni és örülni, mint majom a farkának. Ez persze jó dolog, örülök is neki, ezzel működési mechanizmusom egyharmadát rendbe tartom, viszont a szív és a fej útján is kell még boldogulnom, hogy egyensúlyba legyek.
Utánozás majomszokás, így el is érkeztünk a vízöntő problémájához. Most akkor másnak, különcnek, avagy tömegembernek tekinthető e? A mai világ is kifordított, papír- és fémdarabok adják meg a biztonságom, korlátlanul folyik az áram és a víz, ha akarom, miközben soha olyan kiszolgáltatott nem voltam, mint most. Hiszen hiába tehetek elvileg meg bármit a demokráciában, mégis ugyanúgy teszem a dolgom, mint mások. Addig van lakásom, áram és víz, amíg fizetem a bankkölcsönt. Jóhiszeműen elfogadom, vagy gyanakvóan megkérdőjelezem, hogy amit tanácsolnak nekem, arról mások mit mondanak, elhiszem, vagy utánanézek, hogy az milyen kísérletekkel van igazolva, Belátom, hogy mások még így jártak a legjobban, vagy kétkedve fogadom, hogy igazából rosszul jártak, akik másképp próbálták. Egyébként is arról szól az oktatási rendszer, hogy megtanuljunk egy lexikális adathalmazt, ezáltal túlterheltté válunk mi is, gyerekekeink is. Ezután lesz igényünk, kedvünk, gondolkodni, vágyni a tudásra? Még jó, hogy van demokrácia és lehet választani az alternatívák közül,... ha van pénzünk. Még jó, hogy demokráciában élünk és minden ember egyenlő. Legalább, mint nő, nem kell alárendelődnöm, igaz nincs is kihez igazodjak, nincs akire maradéktalanul felnézhetnék, akit követendő mintának tekinthetnék, akiért kútba ugranék. Ugye ilyen ma a világ? No, ez a vízöntő hatás! Az emberek egyenként jót akarnak, csak valahogy falkába verődve ez nem érvényesül.
Vízöntő hatás a mai világban a látszólagosság, a lelepleződés, a látszatdemokrácia, a látszatszabadság, a cinizmus, mindennek a ledegradálása és egyenlővé tétele, akár olyanoknak is, ami magasabb szintű, és egy lapon sem kéne, hogy említhető legyen egy másikkal. Ez a demokrácia csak egy rókának jó a tyúkketrecben, neki is csak addig, míg az összeset meg nem ette.
Ez a Jelenések könyvében nagyon szépen megidéződik. Áll az angyal, egyik lába a vízben másik lába a földön, ordít mint az oroszlán, kezében egy nyitott könyv és mondja, "idő pedig nem lészen". Tehát egyik lába földes közegben, a bakban, másik lába vizes közegben, a halakban, őmaga pedig a vízöntő, halak szellemiség-szűz testiség korszak szűz vagy angyal képében, hiszen ez a korszak van ma. Vízöntő tengely túloldala, az oroszlán is szerepet kap persze, legalább egy ordítás erejéig. Kezében a nyitott könyv -vízöntő-, mely gerincénél nyitva áramlik kétfelé. Tehát az a furcsa helyzet áll fenn, hogy az időben a vízöntő nem kap szerepet, bár térben jelen van az égbolton. Kétszer két térbeli dimenzió síkhullámszerűen árad, miközben az idő hulláma vagyis a negyedik dimenzió már nincs jelen. Ez a többlet térbeli dimenzió, tehát a magasabb dimenzió szint lehetővé teszi magasabb rezgések lehívását a Földre, így a nyilas vagy táltos ló mellett a vízöntőn keresztül is be tud áramlani a Tejút teremtő energiája.
Mesékben, ha úgy tűnik, összekeveri az események idejének a sorrendjét (megszültem a nagyapám), ha ellentmondó képtelenségeket beszél, akkor a vízöntőt akarja megértetni. Tipikus vízöntő jelkép a kút, amin egy madárpár, a halak keleti képviselője ül. Íme tehát a vízöntőparadoxon, amit a tradicionális asztrológia ugyan nem ismer, a népmesék viszont ezt részletezik a legtöbbször, sokszor ez a túlélés, továbblépés kulcsa. Az élettengely is rejtetten tudja csak kifejteni hatását, pedig nélküle csak a halál (halak, álhal) lenne a jövő. Vizantion avagy bizánc nevében is a vízöntő rejtezik, tehát e magasrendű, 'spirituális' energia lehívását és használatát vette célul, hogy ezt mire használja, illetve ki mit lát benne, más kérdés.
A Manicheisták a legfontosabb képjeleiket, a szőlőt és a dinnyét együtt ábrázolják. Ahol a szőlő, de leginkább az abból nyert spiritusz tipikus vízöntő képjel, a dinnye pedig egy bezárt kör, keret, a bak. Hát ennyire fontos a két jel együttábrázolása, tehát a vízöntő paradoxon. Úgy ahogy a vízöntő nem kap szerepet a térben, úgy a szőlőnek sem a testisége, hanem a belőle nyert fény esszencia, a spiritusz a lényege, szintúgy a kenyérnél és a szalonnánál is. Hiszen a belőle, általam, felszabadított energia éltet, a mesében is így kap szerepet. Mondják is a búzát az életnek, láthatják benne Isten arcát, hiszen az van benne.
Érdemes a dekádok rendszerét leírnom, mert gyakran a népmesékben is ezen a rendszeren halad végig a főhős a beavatása során, bár itt nem célom ezt kifejteni. Minden jegy 3*10 napra osztható, amelyben első jegy önmaga, a második rákövetkező ugyanolyan elemű jegy, a harmadik az arra rákövetkező ugyanolyan elemű jegy. Tehát a vízöntő levegő elemű jegy, így első dekádja önmaga, a vízöntő, a rákövetkező második dekád az ikrek, harmadik levegős jegy pedig a mérleg. Amikor azonban kétfelé árad a vízöntő hullám, akkor a dekádok is megkettőződnek, ezért a nyitott könyv két széle a vízöntő lesz, a két lap közepén az ikrek, a gerincénél két oldalon pedig a mérleg. Hát ez a könyv be fog záródni, és marad a mérleg, az ítélet. Ha a mese elindul, és ezt részletezi, akkor végig megy kiséves menetben, tehát bak halak, majd visszafordul és precessziós menetben megy a főhős, tehát halak bak, aztán a csukott könyvön is végigmegy. A különbség pedig ugye már ismert, elsőként, mint egyéni, személyes boldogulásom a tét (kiséves menet), másodikként, mint egy nemzet, társadalom tagja lépek (precessziós irány). Ami szellemi javadalmat szereztem, az a másik irányba testi többletet ad, és fordítva. Igazából, amit teszek az rögtön két irányba hat, bak felé és a halak felé, akkor is, ha nem vagyok tudatába ennek. Végül a könyv bezáródik és megtapasztalom a következményét minden tettemnek, tehát elsődlegesen én tehetek arról, hogy ilyen lettem és hogy ilyen társadalomban élek.