Mondások, mondókák, népmesék (r)égi üzenete
A bennünk rejlő szimbólum-világ újraéledése
Ezen a honlapon arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar
mondókákon, szólás-mondásokon, dalocskákon, meséken keresztül mindannyian (gyermekek és
felnőttek egyaránt) hogyan tudunk önmagunkra vonatkoztatható alap-ismereteket
szerezni a világmindenségről, a csillagokról, azok földre vetülése során
kibontakozó állatövi jegyekről és jellemzőikről. Ráébredhetünk arra, majd
tudatosíthatjuk azt, hogy a magyarul beszélő ember sok mindent tud erről a
nyelvről, amit csillagmítoszi keretrendszernek (asztrológiának) nevezünk,
anélkül, hogy tudna róla, hiszen ezek a kedves és jól ismert mondókák és mesék
ennek ismeretére tudattalanul is rávezetnek minket. A mese, mondóka,
szólásmondás nekem szól, rólam szól, én vagyok a főhőse, enyém a főszerep,
végigjárom az utam, és én, mint mesehős leszek gazdagabb, fénnyel telibb egy-egy
izgalmas kaland után. A mese által, mintahogy a király és a királykisasszony is
egymáséi lesznek, úgy a bennem is létrejön az egység, s ezáltal aktiválódik bennem
a szimbólumokban való gondolkodásmód és látásmód, miközben harmóniában érzem
magam. A népmese egy titokzatos másik világ, amely anélkül is csodaszép, felemelő
és izgalmas, hogy érteném, de a nyelv megismerése által egy más világ kel
életre és kezd beszélni -önmagáról, rólunk, rólam. Ha csak többet akarsz adni a mai népszerű írók fantáziaszüleményénél és gyermekeidnek népmesét olvasol inkább, akkor már megérte honlapot készíteni.


