BAK

A legfényszegényebb nappal, a téli napfordulóval kezdődik. Itt már csak az ígéretben lehet bízni, hogy feltámadás lesz. Jézus is ide születik (bak közegbe), mint egyetemes megváltó, az évkör legsötétebb időszakába, hogy a legmélyebben lévőknek is lehetőségük legyen a megváltásra, ha akarják. Embernek, gyermeknek ebben a közegben az a dolga, hogy csak annyit vegyen el a másiktól amennyire szüksége van és ne károsítsa meg vele túlzottan a másikat. A megvalósítandó cél ebben az esetben az, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.

A kisbaba nézőpontjából tekintve, az anya meghatározza, mikor minek van itt az ideje, mikor kell aludni, enni, stb. Ez talán korlátnak is megélhető, de ezáltal szokja meg a napi ritmust, tapasztalja meg az állandóságot, a biztonságot, és ez a keret adja meg a fejlődés lehetőségét.

A bak típusú ember szigorú, céltudatos, puritán, dogmatikus. Egyszóval lehet az Isten báránya, nyájának becses tagja, akin rajta van az élet pecsétje, és talán eljön a szép jövő a Jelenések könyvéből. Vagy inkább lehet olyan birka, mint a ma született bárány, aki önmagát akár a társadalom konzumidióta szerepkörébe juttathatja, aztán nézhet, mint borjú az új kapura, ha a megszokott, bevált dolgok ma már nem működnek úgy; gondoljunk csak Mekk mesterre. A vén kecske is megnyalja sót, és minden szentnek maga felé hajlik a keze, úgyhogy sem a vén kecskékben sem a szentekben nem bízom. Ez egy szakállas vicc volt, s csak azért követtem el, hogy megjelenhessék az egyik holdház. A szakállról jut eszembe, hogy Hétszőnyű Kapanyányi Monyok is milyen falánk volt, megette a kását a Fehér Ló Fia mesében. Aztán pedig a szakálla levágásával lett gyenge, hiszen abban volt az ereje. Lehet ez baklövés volt, persze azért nem mindig ilyen negatív szereplő ez a bak.

Talán az én nyakamon nem fog szorulni a hurok. A hurok egyébként tipikus bak megjelenítés, a jelében is fellelhető ez. Mesékben aztán a bezártság legkülönfélébb formáiban találkozhatunk vele, lehet az kőfal, lehet az zsák, vagy akár lefordított teknő. Hiszen ezt tudja a bak, megadni a keretrendszert, a héjat, amiben aztán elzártan a külvilágtól megőrződik a mag, kifejlődik az élet. Hiszen a természetben sincs ez másképp, ott is a hó, a föld alatt rejtőznek a magok, téli álmot alszanak és várják, hogy eljöjjön az ő idejük. Védelem nélkül az élet csírája nem életképes, ha van burok, védelem, keret, megjelenhet benne az élet, amit óv. És fordítva, ahol van élet, ott a keretrendszer megteremtődik, pl. a fészek. ami megtartja és védi.

Bizonyos mesékben találkozhatunk azzal a királytípussal, aki kérlelhetetlen, ámde igazságos, megépíti a templomot és várja az aranyszóló pintyőkét. Mint bak vágyik a tengely túloldalára, a rákra, hogy megélhesse a teljességet. Ám még a saját fiát sem ismeri fel, ha nem a megszokott gúnya van rajta. Ez Ludas Matyi Döbrögi uránál sincs másképp. Hiszen a bak a keretet, a ruhát, a külsőt látja, nem többet. Nem hiába bak szimbólum a csontrendszer is, ami egyszerre ad tartást és merevséget a testnek. Ha kiderül, hogy átverték királyt, akár a saját fiai, könyörtelen és igazságos lesz velük szemben is, itt nincs kettős mérce. Aztán ott van az az öregember, aki kér egy falat kenyeret. Tehát szaturnuszi, mivel öreg, és (mivel a bak ura a Szaturnusz), és energiahiányos is egyben, hiszen ez a legsötétebb hónap. Itt már csak az arány a kérdés, adni kell a kenyérből a mesében, mert neki jár valamennyi belőle, s ha ad a főhős minden rendben, és ő megígéri, hogy jó tett helyébe jót várj. Itt nincs ingyen kegyelem, itt a törvények adják a keretet. Ha nem ad, úgyis elveszi a bak képviselője, gondoljunk csak Hétszőnyű Kapanyányimonyók példájára. A főhős pedig ha ad, kap is cserébe valamit, mert így igazságos, így van rendjén. Így aztán a bak tudatosítja a célt, merre kell mennie, kivel kell megküzdenie, s azt hol keresse.

A bak jeleníti meg az épített közeget, a követ, a kőhegyet, a várost, a palotát, pláne ha az gyémántból van, hiszen az az ő anyaga. Ez a legtisztább, a legnemesebb formája a baknak, és ha van gyémántpalota, akkor a tengely túloldala a rák legnemesebb, legtisztább formája is bele tud kerülni, legyen az akár fehér liliom vagy királykisasszony.

Káin és Ábel történetében, míg Ábel növényt áldoz, addig Káin juhot. Most Isten vagy gonosz, hogy Káin áldozatára nem tekintett, vagy nem volt mit nézni rajta. Az Isten az élő minőség, az éltető energia, mely a teremtés a növekedés által tökéletesíti önmagát. Ábel ezt a minőséget képviseli tettével, hiszen növényt, növekedést, fejlődést áldoz. Káin az állatot, (állapotot), a bak képviselőjét a keretet, a testben való élet lehetőségét ajánlja fel, de nem magát az életet. Szerintem ezen tényleg nincs mit néznie, mert ha az Isten Jóisten, és mi az ő része vagyunk és felé törekszünk, az csak fejlődés, növekedés által lehetséges, amihez állapotban való megtapasztalások sorozata segít hozzá. Ha Ábel bennem az isteni, akkor Káin az emberi. Most írom ezt Ábeli tudattal, hiszen törekszem a tudásra, de Káinként érzem, hogy éhes vagyok és aludni kéne, ezzel a testemnek, tudatom, lelkem hordozójának tartozom (tisztelettel), nem az isteni részemnek. Ha Ábel a mag, Káin a héj, összetartoznak, mert együtt adják meg az ember, mint isten képmásának megtestesülését, a fejlődésének a lehetőségét. Ezt Káin maga fogalmazza meg, Káin mondja az Úrnak, mikor kérdi hol van Ábel: "őrizője vagyok-é én...? Hát szóval igen. Így el is jutottunk a karma törvényéhez, rosszat cselekszem, megátkoz, elüldöz, kegyetlen, könyörtelen, mindig vissza és visszatérő mókuskerék, aminek a vége: "ne adja az többé néked az ő termő erejét", pusztulás, Armageddon, unhappy end. Hát ebből a karmikus, lefelé tartó körforgásból csak a saját isteni részem kibontakoztatása tud kihúzni, persze a teremtés által megtestesült világ felelősségteljes felvállalása mellett. Ezt majd a nyilasnál részletezem.

I