Mondókák, énekek

Ebben az írásban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar mondókákon, szólás-mondásokon, dalocskákon keresztül mindannyian (gyermekek és felnőttek egyaránt) hogyan tudunk önmagunkra vonatkoztatható alap-ismereteket szerezni a világmindenségről, a csillagokról, azok földre vetülése során kibontakozó állatövi jegyekről és jellemzőikről. Ráébredhetünk arra, majd tudatosíthatjuk azt, hogy a magyarul beszélő ember sok mindent tud erről a nyelvről, amit csillagmítoszi keretrendszernek (asztrológiának) nevezünk, anélkül, hogy tudna róla, hiszen ezek a kedves és jól ismert mondókák és mesék ennek ismeretére tudattalanul is rávezetnek minket. A mese, mondóka, szólásmondás nekem szól, rólam szól, én vagyok a főhőse, enyém a főszerep, végigjárom az utam, és én, mint mesehős leszek gazdagabb, fénnyel telibb egy-egy izgalmas kaland után. A mese egy titokzatos másik világ, amely anélkül is csodaszép, felemelő és izgalmas, hogy érteném, de a nyelv megismerése által egy más világ kel életre és kezd beszélni -önmagáról, rólunk, rólam. A régi korokban ez a tudás nem csak szóban, énekben volt jelen, hanem képi formában mennyezetkazettákon, hímzéseken, stb., beleivódott az emberek életmódjába, mindennapjaikba. A nyelv megismerése messze túlmutat az írás keretein, feltárulhat általa a körülöttük és bennük élő világmindenség.