Ég a gyertya ég

Ég a gyertya ég, el ne aludjék, aki lángot látni akar mind legugoljék.

Őrizzük a fényt, ne hagyjuk, hogy a fény hiánya miatt bekússzon az életünkbe a sötét erő, beláthatjuk, hogy a világ világosságának követése hosszútávon boldoggá, elégedetté tesz bennünket.

Mindez úgy lehetséges, ha gerincünk meghajlítjuk, térdünket behajlítjuk, bizonyítva rugalmasságunkat, tiszteletünket, hálánkat a tudás, a fény előtt. A térd, a csontrendszer a 'bak' területe, a keret, a Szaturnusz (melynek egyik ura a bak), én alakítom ki a saját kereteimet, és korlátaimat. Ha megfelelően alakítottam ki, van gerincem és a fény előtt borulok térdre, akkor a fény következményét is megtapasztalhatom. Ha a térdemen csúszok bizonyos érdekek mentén, akkor keserű lesz a tapasztalat, amellett, hogy a tartásom is elveszítem. Be kell látnom, hogy vannak esetek, amikor mások többet tudnak, fénytelibbek mint én, de ha meghajolok a tudás előtt, azáltal én is bölcsebb leszek.

Születésemkor is körülölel engem a világmindenség, és ennek a születéskori állapotnak a kifejeződése, teste öltése vagyok egyben. Minden esemény, ami éri illetve megérinti az embert az élete folyamán, az összhangban van a születési képletével, és már születésekor beleivódott. Ha csúnyán bánt el velem valaki, az csak segített abban, hogy saját magamhoz közelebb kerüljek, hiszen minden, ami kívül történik, igazából bennem van, az első lélegzetvétellel belém íródott. Mintha nem létezne szabad akarat, csak azt tapasztalhatom meg, ami már előre meg van írva. Mégis kell hogy legyen szabad akarat, hiszen éppen ez viszi előre az embert, hiszen azáltal lesz bölcsebb, hogy maga dönthet és maga éli át a döntése következményét, tanulságot, tapasztalatot szerezve, legyen az akár jó vagy rossz megélés. Kódolva van, hogy mit kell átélnem, de a hogyan-t én választhatom meg. Talán 'a miként élem meg' választások között csak a fény telítettsége a különbség. Megélhetem úgy a kiszolgáltatottságot például, hogy adok, hogy gyógyítok kiszolgáltatott beteg embereket stb., tehát fényt teremtek. Ez a saját döntésem. Ha ezt nem vállalom fel, más módon, de mindenképpen megélem a kiszolgáltatottságot, vagy úgy hogy másoktól kell várnom, hogy adjanak nekem, vagy betegség formájában. Ez is előre visz, hisz tapasztalatokat gyűjtök, ezen alkalmakkor a fény hiányát van lehetőségem átélni.

Egyszer mindenki meghal, ki így ki úgy, s vajon ugyanoda jutunk? Talán a lámpásunk eddigi életünk boldogsága, talán a túlvilágban megmaradó tudatosságunk mértéke arányban van az elmúlt életünk fényével. Tudom, hogy szeretteim visszatérnek, ha akarnak, és olyan testet és életet teremtenek, ami legjobban megfelel a fejlődésüknek. Sajnálom azokat, akik haláltól, a nemléttől való rettegés miatt mintegy belekapaszkodnak öregedő, egyre inkább nyűgnek érződő testükbe. Nem érdekem a bármi áron való túlélés, boldogan engedném el a testem, ha betegség formájában üzenne, hogy fáradt, mert tudom, hogy az Élet Örök. Irigyelve csodálom a szkíta ősöket, akik félelem nélkül haltak meg. Megértem, hogy a saját maguk által készített értéktárgyaikat magukkal vitték a sírba, mert az az ő alkotásuk, az ő részük. Utódjaiknak pedig átadták azt a szellemi örökséget, ami által ők is e tudás birtokában létre tudták hozni a saját értéktárgyaikat, érték-világukat.