RÁK

Mint az a zodiákus ábrán látható a Nap körben járása során kirajzolódó nyugati asztrológia szerinti rák csillagkép keleti megfelelője a bivaly. A föld elemű bivaly a nyári napfordulón június 22.-vel kezdődik, ura a Hold, Tejutat érinti. Holdciklus jegyei közül az első holdház természetesen önmaga, tehát kérődző, bivaly, ökör, tehén, a második holdház a gólya, pelikán, és mivel kardinális jegy, harmadik holdháza a párduc.
Mint az a zodiákus ábrán látható a Nap körben járása során kirajzolódó nyugati asztrológia szerinti rák csillagkép keleti megfelelője a bivaly. A föld elemű bivaly a nyári napfordulón június 22.-vel kezdődik, ura a Hold, Tejutat érinti. Holdciklus jegyei közül az első holdház természetesen önmaga, tehát kérődző, bivaly, ökör, tehén, a második holdház a gólya, pelikán, és mivel kardinális jegy, harmadik holdháza a párduc.
A
megtermékenyülés után, a magérlelés, a kihordás időszaka következik. A fényben
leggazdagabb hónap, hiszen ilyenkor van a legtovább világos, szellemi
szinten is ez a legfénytelibb, legszentebb időszak, melynek középpontjában az
önfeláldozás és a kegyelem áll, hiszen az ember saját teste és pénztálcája
rovására életet ad. Folytatva a kisbaba nézőpontját, itt már hajlandó kivárni,
míg az anyukája ezt meg azt elkészíti, mielőtt vele foglalkozik.
A kínai horoszkópban ez a legelésző, kérődző állat bivaly néven van számon tartva, ám a magyar népmesék az ökör vagy tehén néven nevezik a nyugati asztrológia szerinti rák csillagképet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ökörnyálnak nevezik a levegőben szálló kis pókocskákat. A csáprágósok altörzsét pókok és rákok osztálya alkotja, tehát szegről-végről rokonok. Lám a nyelv ismeri a nyugati asztrológia elemét, de a saját nyelvére fordítja, hiszen egy rák (félét) ökörnek nevez.
A rák is érintkezik a tejúttal, a teremtő energiák forrásával, melynek meg is van az eredménye, hiszen a rák 2. holdháza a gólya hozza a gyereket. Így tehát amikor azt híreszteljük, hogy a 'gólya tehet róla', tulajdonképpen igazunk is van, hiszen a gyermek a gólyatulajdonság 'eredménye'. De milyen is az év legfénytelibb időszakának jellegzetessége?! Hát ismerjük be, a racionalitás szempontjából buta, mint a hatökör. A nem ökörmérleg is valamiféle hasonló, butaságot csináltál, stb., nem mérlegeltél, meg is van a következménye.
Egyébként például 'Az ördög kilenc kérdése' című mesében "akinek jó hatökre van, szánthat, vethet, boronálhat segítség nélkül is, tehát eredetileg nem ökörség volt, hanem éppenhogy hasznos volt bízni a gólyában. Ha az ökör mérlegelt volna mielőtt gyereket vállalt, nem vállalta volna, hiszen a mérleg ura a Vénusz, és pont a vénuszi idomait veszíti el aki várandós. Nos, ma olyan a világ, hogy aki a saját anyagi előnye rovására gyermeket szül, s nem is csak egyet, az ma kevesebb anyagi hatalommal bír, és legfeljebb sajnálkoznak rajta, s gyakran meg is kérdőjelezik érdemes e, ha még kitataníttatni sem biztos, hogy lesz pénze. Nem elég, hogy igába hajtotta a fejét, majd gürcölhet barom módjára, hogy eltartsa, aztán, ha esetleg kiábrándulttá válik, elmehet 'ökörként' inni magába. Előbb-utóbb óhatatlanul ökör lesz belőle, ami a kiherélt szarvasmarha megfelelője. Tekintélyét a gyerekei ismerik el, ha megtanulták, hogy amit szabad Jupiternek nem szabad a kisökörnek. Nagyon érdekes, hogy a mitológiában nem a Nap, Appollón a Főisten, hanem Zeusz, mely görög megfelelője Jupiternek. A fensőbbség után az alárendeltség is bemutatkozik kisökör képében, az alárendelődés pedig úgyszintén egy Hold analógia (a rák vagy ökör állatövnek ura a Hold) a tradicionális asztrológiában, és ebben a mondásban is.
Itt már az utódról való gondoskodás időszaka jött el, amire nagyon szép példa az Önsebző Pelikán, vagy a Rakamazi Turul szimbólum, amely gyakran megjelenik református mennyezet kazettákon is. Ez a ábrázolás egyébként bizonyára egyetemes, például indiai útleírás képein is láttam. Az önsebző griff vagy turul vagy pelikán saját vérével táplálja a kis fiókákat, íves nyaka pedig a nyári napfordulót, a Nap ívének változását, kanyarodását mutatja be. A dekádok rendszerében a vizes elemű rák dekádja után a pelikán fiókáinak a kettőse, a halak állatöv dekádja következik, míg a kígyó a skorpió dekádot jeleníti meg, így bemutatva a víz-elemű jegyek hármasságát. A fény által életre kelt tulajdonságok, mint a jóság, a másikért vállalt áldozat, a mindennapi életben leginkább az anyaságban élhető meg, illetve Jézus Krisztus is emberi testet öltött, hogy utat mutasson, feláldozta magát értem. A leg fénytelibb hónap szerepe az évkörben az, hogy továbbadja, áramoltass az élő minőséget, a fényt.
A rák ura hold, mint az anyaság, érzelmek, tudatalatti bolygója állítólag sajtból van, és ez nem is állhat messze a valóságtól, hiszen a tej az anyaság ismérve, a tejút nevében pedig teremtő energiák képviselője a tej van jelen.
Népmesékben az 'ökröcske', - bármit teszel utána, ha a rák ismérveit ökör képében magadévá teszed -, segítség lesz, kisegít a bajból. 'A kicsi dió' mesében is, hiába paktált le az ördöggel, az, hogy gyermekei vannak és dolgozik értük (barom módjára) meghozta a gyümölcsét, joggal szaladt el az ördög, nem volt helye ott, ahol tisztességesen élnek.
A víz, érzelmek, az árapály irányítója, és mint olyan terjeszkedik, tehénkedik, amerre csak tud, s a hold hangsúlyos ember pedig hízásra hajlamos. Betegséget is okozhat, pl. holdkórósság formájában, vagy csak egyszerűen szeszélyessé, változékonnyá hangulatemberré teszi az illetőt a Hold. Egyébként kérni ráktól érdemes, aki akár a saját kárára ad. A kar szó a rák visszafelé olvasott változata, a rák gondoskodó, érzelmes, beléd karoló, körülölelő tulajdonságát segít megjegyezni. Ám ügyelnünk kell arra, hogy nehogy 'körülfonjon' minket ez a pókféle a ragaszkodásával úgy, hogy ne tudjunk kiszabadulni. A rak szó is jól társítható a jegyhez, hiszen a rákra is jellemző az elrakás, gyűjtögetés, mivel nehezen engedi el, dobja ki azt, mihez érzelmileg kötődik, amit szeret. A rákkal kapcsolatban érdemes megemlíteni még azt is, hogy hátrafelé halad, ami az egyéniségében is megjelenik. A meghátrálás, visszahúzódás, kivárás, a 'múltba révedés', múlt érzelmeinek elraktározása is tipikus rák-jellemzők.