Rókáné mézes-mázos kalácsa

Rókáné mézes-mázos kalácsa

Volt egyszer egy öregember s egy öregasszony, volt nekik egy kakaskájuk meg egy tyúkocskájuk. Egyszer a kakaska meg a tyúkocska kiment a mezőre, ottan jártak-keltek, keresgéltek-kapirgáltak, míg-nem a kakaska talált egy búzakalászt, a tyúkocska meg egy mákfejet. Nosza, mindjárt hazavitték, s az öregember egyszeribe kicsépelte a búzát, aztán meg is őrölte, az öregasszony pedig kikopolta a mákot, megtörte, mézzel összekeverte, a lisztből kalácsot gyúrt, azt meg a mézes mákkal megtöltötte. Az ám, de nem volt szegény öregeknek sem tűzhelyük, sem tüzük, ablak közé tették a kalácsot. Gondolták: majd megsüti ott a nap.

Bezzeg hogy egykettőre elemelték a kalácsot, aztán - uccu neki, vesd el magad! - szaladtak árkon-bokron át, s meg sem álltak, míg az erdőbe nem értek. Ott hamarosan letelepedtek, s Farkas koma mindjárt hozzá akart látni az osztozásnak, de a hamis Rókáné azt tanácsolta, hogy várjanak az osztozással, hadd süsse még a nap egy keveset a kalácsot, addig aludjanak egyet. Hej, de jó lesz, ha majd felébrednek! Farkas koma megfogadta a tanácsot, nyomban el is aludt, de bezzeg nem aludt el Rókáné komámasszony: feltörte a kalácsot, a mézes mákot mind egy falásig megette, aztán újra megtöltötte sárga meg fekete homokkal. Most már ő is elaludt, s egyszerre ébredett fel a Farkas komával.

Csúnyán összevesztek, esküdöztek mennyre-földre, végre is abban állapodtak meg, hogy kefeküsznek a napra, s amelyiknek a testéből viaszt olvaszt ki a nap, az ette meg a mézes mákot.

Na, kifeküdtek a napra, Farkas koma csakhamar el is aludt, de bezzeg nem aludt el Rókáné komámasszony, beszaladt a faluba, ott egy méhkasból elcsent egy keret mézet, a keretből a mézet kinyalta, a viasszal pedig véges-végig bekente Farkas koma testét.

Felébred Farkas koma, nézi a testét, ámul-bámul, nem érti a dolgot, hümget.

És szentül megfogadta, hogy máskor becsületesen osztozik meg Rókáné komámasszonnyal!

Így volt, vége volt, mese volt.

Benedek Elek Rókáné mézes-mákos kalácsa, Móra kiadó

Egyszerű mesét keresek, mert hajnal van és nem tudok aludni. Hátha a tanulság is megvilágosodik közben. Öregember öregasszony a szüzet képviseli, márt csak azért is, mert van nekik egy tyúkjuk, meg egy kakasuk, ami a halakat idézi, a kettő pedig egy tengelyt alkot a maga testiség szellemiség viszonyával. A halak nyugati állatöv keleti, vagy kínai megfelelője a madár, de leginkább a baromfiak, kettős jegy, párban is vannak. A szűz állatöv képviselői a még nem helyett a már nem állapotában vannak. Nem is hoztak létre gyereket, csak szellemiségük túloldala öltött testiséget kakas tyúk formájában. Jó helyen járunk. Ez a hal(ál)-szűz tengely önmagában nem teremt semmit, és vége is volna a mesémnek, ha nem tudnám, hogy a vízöntő által jut ahhoz az erőhöz ami a tejútból ered, és ami által megpróbálom a mese értelmezésével a Jóisten törvényeit megismerni, így remélem csak eljutok oda, hogy mit is akar ő üzenni a mese által nekem. Azért a madárkák is tudják, hogy önmagukban nem kerek a történet "keresgélnek-kapirgálnak", így megleljük a vizöntő hatást. Ugye nincs is ott. Egy kalász búzából, egy mákfejből nem lehet mézes-mákos kalácsot készíteni, ők mégis tudnak, Jézus krisztus után szabadon. Végülis ők is ugyanazt tették, csak itt nem a halakat és a kenyeret, hanem a mákot és a búzát szaporították a halak keleti váltópárjai a madárkák és a szűz képviselői az öregemberek.

Tehát a vízöntő időbeli kiterjedését elveszítve, két síkhullámként, "Ejnye, komámuram, egyet mondok kettő lesz belőle", áramlik rá a halakra és a bakra, ezáltal felemelkedve a teremtés központjához, és hozza be életterünkbe a tejút éltető, teremtő energiáit. Ő maga idődimenzió híján nem tud testet ölteni, de akit átjár az általa teremtővé válik. Így megteremtettem a mézesmákos kalácsot, ámde nincs tüzem. A halak víz elemű jel, a szűz és a bak föld elemű jel a vízöntő levegő elemű jel, tényleg nincs tüzem. Berakják "ablak közé" a kalácsot, hogy megsüsse a nap. Mondanám, hogy micsoda modern konyha, hogy két ablakuk is van, mint az én gyerekkoromba, de nekünk tűzhelyünk is van. Micsoda mágia ez egyébként. A bak jelenti a bezárt helyet, a halak az üvegablakot és ott van a vízöntő általi teremtés eredménye, így létrehozva a "csukott könyvet". Ábra.

Még szép, hogy megjelenik a vízöntő túloldala az oroszlán állatöv képviselője a róka, vagyis Rókáné komámasszony (és ordít mint az oroszlán, jelenések könyve után szabadon). A hónap fénymaximuma a rák végén oroszlán legelején van, ezért ő az állatöv világi királya, a Nap általi uralom képviselője. Ám a szűz, a következő állatöv felé haladva lecseng a fénymaximum, uralkodáshoz már ravaszság is szükségeltetik. A kos dekád az oroszlán utolsó dekádja, utána már a szűz következik, ábra, ezért komámasszonyosodik el a róka, és ezért jár együtt a kos képviselőjével a farkassal. Azon tűnődtem, hogy relatíve kevesebb kajával elvagyok, mint régen, és nem tűnök anorexiásnak. Lehet, hogy bennem is áramlik a vízöntő, és magamban válik tűzzé és ad nekem energiát? Ha én nem soványodok el mások miért? Mások is "keresgélnek(-kapirgálnak)", mert érzik így nem kerek a történet, viszont ők nem találták meg, mert a hiány megjelenik a testükön. Tehát több egy éhező anorexiás (annyi szaladgál belőlük Pesten) mert érzi valami más is kellene, mint egy zabálós kövér ember? Egyik érzi, hogy az élet ennél több kéne hogy legyen, de nem leli, a másik legalább étellel telíti magát, mert számára ez ad biztonságot. Egyik megtagadja, másik túltöltekezik belőle. Most látom, hogy Benedek Elek (vagy a kiadó) ezt a mesét tette a könyv címének. Szerencsére, e mesemágia segítségével megidéztük a vízöntő általi magerőt, áttüzesedtünk az oroszlán képviselője által és még jól is laktunk mézes-mákkal. Erről pedig Steiner jut eszembe, aki azt mondta a jövő társadalma olyan lesz, mint egy méhkas, ahol mindenki tudja a dolgát és a másikkal együtt, a másikért teszi. És ha már a méz is itt van, idekerül a viasz is, a róka bekeni vele a farkas testét mikor alszik.

Két alaptételem van, egyik: én vagyok a főhős, és az összes többi is, legyek skizofrén. A másik: a mese mindig igazat mond, ha úgy tűnik is hazudna, akkor is a valóságot modellezi. Ahogy egy ember, ha igazat mond, ha hazudik, a lényeg, hogy önmagát nyilvánítja meg, magáról, magából ad képet. Így a mesében mikor a róka azt mondja "kend ette meg a mézes-mákot", igazat mond, amit végülis a farkas is belát. Igazából érthető is, hiszen a róka állatövnek rész(egység)e a farkas dekád. Meglepődik, hiszen ő önálló csillagképként nem része a tejútnak, nem kaphatna önmagában a mézes-mák formában és a viasz formában megjelenő tejúterőből. Csak mint az oroszlán részegysége részesülhet a túloldalból a vízöntőből. "No látja kend, komámuram, hogy kend ette meg a mézes mákot! üvöltött magánkívűl a róka". Egyébként ne felejtsük el, ahogy a farkas igazából nem ette meg a mézes mákot, úgy a róka sem, mert igazából már az is illúzió, hiszen pár szem mákmagból nem jön ki egy kalács máktölteléke.

De hogy miért is volt ilyen buta ez a farkas, az az elején kiderül, ugyanis gyanakodik. "Nem bánom én komámasszony, csak aztán meg ne csaljon kend az osztozásnál." Ez a kulcsmondat, itt billent ki a mese az állatöv teremtő harmóniájából, és a mese ezután ennek az egyensúlynak a visszaállításáról szól...bennem. Nem az a baj, hogy gyanakodik, hanem hogy azért gyanakodik, mert nem ismerte fel a szituációt, tehát hogy ő nem egyenértékű a rókával, hanem alárendeltje, része, csak a róka által juthat hozzá. Tehát a rókaság része a farkas ebben a mesében, és ha a róka megette, abból neki is jutott. A Vízöntő szellemiség tengely túloldala a róka testiség. Az öregasszony és az öregember a mézzel már behozta a képbe a vízöntőt, és általa megteremtette, megélesztette a kalácsot. Törvényszerűen megjelent a tengely túloldala az oroszlán képviselője a róka, aki a tejútenergiával csak a vízöntővel átitatott halak szűz tengelyből tud meríteti. Ha őt átjárja a magerő, akkor tudja feladatát rendeltetésszerűen működtetni. Akkor ő és általa a farkas tulajdonság tényleg jóllakik.

A kos, vagyis farkas önmagában a nyílt egyenes küzdelem bajnoka, az ego, vagyis önmaga érvényesítése, a javak megszerzése a feladata, bármi áron. Ámde ma olyan a világ, furfangos félelem igazgat, ha úgy érzem átvertek, becsaptak, akkor én is buta farkas vagyok, és nem értettem meg mi miért történik, sem a másik ember szintjén, sem a korszak szintjén. Farkasként nyíltan akarom ami jár nekem, és meg is szerzem, majd a másikat akarom és azt is megszerzem,...végtelen történet. Ha nincs vízöntőhatás, akkor a farkas tényleg egyenértékű a rókával, a nap uralta anyag energiái kimerülnek, a föld nem bírja tovább a kizsákmányolást, armagedon meg ilyenek, a mese is befejeződne. Szerencsére a bennem és körülöttem lévő világ nem így működik, van kegyelem, fölfelé törekszem, a mese is folytatódik. Ne is csapjon be senki engem, be is szerzem nemsokára a reggelimet, vízöntőt fogok enni: szalonnát kenyérrel.

No de menjünk tovább. Ne felejtsük el ma a halak korszakban élünk, ami a világ szellemiségét jelenti. Ennek megnyilvánulása, megtapasztalása a szűzön keresztül történik. Tradicionális asztrológiában nem ismert a mai korszak lényege, a vízöntő paradoxon. Ha magyar, esetleg érzi, ám Jézus Krisztus is azt mondta halászainak, jöjjetek a vízből a szárazföldre. Hát nem boldogság megérteni azt, amit érez az ember? Ha Jézus Krisztus tanítványa vagyok, mesében ugyanazt teszem, mint a tanítványai. Hal(ász)ként (halak) az isten küldöttje hatására (vízöntőáramlat) a szárazföldre kerülök (bak). csukott könyv. Ha nincs számomra isteni áramlat, számomra nincs isteni gondviselés sem, és a jóistennek sincs dolga velem, márha az ember fejlődését tűzte ki céljának. "ki viszi át az életet a túlsó partra?". Mármár kényszeresnek érzem magam, annyi helyen látom a vízöntő paradoxont, a mesék nagyrészében is megjelenik. Úgy látszik a régi kultúrában szóban, ábrázolásban újra és újra naponta kifejezték, tudatosították, megteremtették magukban. Hauschka (Steiner tanítvány) Táplálkozástan című könyvében olvastam, hogy ami a bélfal belső oldalán van, az nem ugyanaz, mint ami a túloldalon. Tehát az ember a saját anyagát testét, életerejét nem a külső anyag beépítésével szerzi, hanem amit megeszek, az a lebontás által katalizálja bennem a felépítő folyamatot. Ezt ugyan még én sem tudom megemészteni, de azt írja, hogy a semmiből teremtek anyagot és életerőt, az étel csak katalizálja, fenntartja ezt a folyamatot. Ez az anyagcsere, az élettelen lecserélése élővé. Én bennem az élő anyag a testem, és az életenergiám, élőből jön létre, de a halott anyag készteti testemöltésre. E mesealapján ezek szerint igaz. Én naponta létre hozom bennem az anyagot mézesmákos kalács formájában valamennyi mag(erő) késztetésére, a belső tüzemet róka formájában. És farkasként megszerzem és jóllakom vele. Megyek reggelizni.