SZŰZ


Mint az a zodiákus ábrán látható a Nap körben járása során kirajzolódó nyugati asztrológia szerinti szűz csillagkép keleti megfelelője a macska. A föld elemű macska augusztus 22.-vel kezdődik, ura a Merkúr. Holdciklus jegyei közül az első holdház természetesen önmaga, a macska vagy a nyúl, a második holdház a medve.

Beérett a termés, eljött az aratás, a gyűjtögetés, a felhalmozás időszaka, az ember felkészül a télre. Középpontba kerül a gyűjtés (akár infó), a takarékoskodás, a szétosztás, a felosztás, az elraktározás. A gyermek saját játékait rendezgeti, apró darabokra tépked, szétszed.

A szűz állatövi jegy jellemzése során elegendő csak napjaink világára gondolnom, érthetővé válik, miért érzem oly elviselhetetlenül nehéznek az életet. Mielőtt részletezném, utalnom kell arra, hogy a halak korszakában a halak szellemiség uralkodik, és a tengely túloldalán a szűz formájában ölt testet. A szűz egyébként nem csak fiatal lányt jelenthet, akár a boszorkány lányát, aki még érintetlen, hanem öregasszonyt, boszorkányt is, aki már nem képes teherbe esni.

Felőröl engem teljesen az, hogy megkeressem a napi betevőt, a költségeimet. Bár vannak még vágyaim, mi mindent szeretnék, ám nincs rá pénzem. A szorgos munka, ha nem is tesz boldoggá, de legalább nem halok éhen, eltarthatom gyerekeim. A trad. asztrológiában a szűz analóg ház a hatodik, a munkavégzés háza, ami nem csak pénzkeresésre korlátozódik, hanem például házimunkára, kertásásra is. Be kell osztanom, amim van, takarékoskodnom, gyűjtögetnem kell a szűkebb időkre is. Úgy érzem, nem tudok semmi igazán fontosat csinálni, miközben az 'ezer teendőtől' szétaprózódom. Ha pedig fáradt vagyok, leülök a tv vagy a számítógép elé és csakúgy nézem a képernyőt, monitort. Ebből állnak a napjaim.

Ha a körülöttünk lévő világot vesszük szemügyre, hasonló kép bontakozik ki, s ez a halak szellemiség következménye. Részesülni akarok az egyre fogyó anyagi javakból, bárkit felhasználok erre a célra. Ha úgy érzem, valaki felelős azért, hogy én rosszul érzem magam, hiába mutatok rá 'a' felelősre, ő nem tehet róla, tovább mutogat egy újabb felelősre. Miközben a Föld vergődik a környezetszennyezéstől, senki nem tehet róla, mindenki elhárítja magától a felelősséget. Holott a jószándék bennem van, próbálok olyat létrehozni, ami előre viszi az emberiséget, amitől talán boldogabbnak érezhetem magam. Még anyagiakat is áldoznék rá, DE nincs engedélyezve, még nem ellenőrizte a megfelelő hatóság, még nincs bejegyezve, lepecsételve, aláírva, jegyzőkönyvezve, bevizsgálva, miközben mindenki tartja a markát anélkül, hogy biztosítana arról, ha fizetek, létre is tudom hozni azt, amit elterveztem. Pedig szeretnék jó lenni, szeretném kompenzálni azt, hogy minden, amit teszek a Földanya kárára van. Akkor is, ha eldobom a papírpelenkát, ha kimosom szintúgy, ha eldobom a csomagolópapírt, ha telefonálok, ha kinyomtatok, felkacsolom a lámpát, stb. Ha pedig keresek és találok olyan ideált, akinek minden szaván csünghetnék, rájövök, ő sem tökéletes.

Most, hogy igyekeztem korhű 'szűz-képet' adni a világról, összegyűjtve leírom a szűz jellemzőket, amik a mesében is ugyanígy fordulnak elő. A szűz bizonytalan, ezért mindent kínosan leír, rendszerez, így aztán ugyan a fától nem látja az erdőt, viszont részletbemenő résztudása van arról, hogy a bél szakaszban (szűz területe) van egy daganata. Azt is tudja, hogy meg kell felelni az orvosának, szót kell fogadni, alkalmazkodni kell. Miközben kisördögként ott motoszkál valami a fülében, hogy lehet, ez így mégsem jó, nem érzi jobban magát. Azért kínosan ügyel arra, hogy pontosan bevegye a gyógyszereit. Erről egyébként az a vicc jut eszembe, hogy odamegy a rabbihoz a paraszt, hogy 'döglenek a teheneim'..., pedig még annyi ötlete lett volna. Vagyis ott lapít a fűben egy 'vérnyúl', ahogy a Gyaloggaloppban, és bár nem tűnik jelentősnek, mégis ízekre szed, több meséken is ezt láthatjuk. Egy mai embertípus, aki félművelt, aki sok mindent magába szívott élete során, de az összefüggéseket nem látja, nem is keresi, viszont 'trendi'. Egy gyáva nyuszi, aki ugyan mindent meg tud magyarázni, viszont fél. Ám a félelem motiválta cselekedetek a legveszélyesebbek. Aki fél, azzal mindent el lehet hitetni, akár a józanésznek ellentmondót is. Ehhez már csak ártatlan naivitás szükségeltetik, és lehet játszani az illetővel, mint macska az egérrel. Persze nincs harc, nincs ellenség, csak észérvek. Ha pedig nincs bennem félelem, és 'nem veszem be', akkor sincs ellenség, viszont jönnek a végrehajtók, akik rám erőltetik, mert rájuk is rájuk erőltették.

A mesében is pontosan így van. Adott egy boszorkány, aki a hátam mögött, titokban végzi az aknamunkát. A mesében is kulcsfontosságú a felismerés, a leleplezés, az ébrenlét. Jancsi és Juliska meséjében a boszorkány úgy akarja rávenni a gyerekeket, hogy üljenek a vaslapátra, hogy belökhesse őket a kemencébe, hogy megmutatja, hogyan kell csinálni. Ő a 'jobban tudó', és miközben kioktatja áldozatait, hogyan üljenek a vaslapáton, a részletekben elvész a lényegre való rálátása, és saját álságos szándéka és eszköze taszítja a halálba. A Csipkerózsika álmot pedig nem más, mint a rózsa-tulajdonság tudja megváltani, a mese címe is ezt jelzi. Egy legény megtörte a száz éves átkot csókjával, tehát éppen jókor jött, mivel a szűz száma a kerek számok. Ha 99 fej már karóban van, azok nem jókor jöttek, mert a szűzhöz a századiknak kell jönni, mert az 'ő', a szűz. Csipkerózsikára visszatérve, nem hívták meg a 12. boszorkányt, a halak képviselőjét, ki mi más átkot is szórhatott volna rá, mint a halált, hisz 'ő ezt tudja'. A 11. vénasszony pedig álmot ad, a szűz (halak tengely) álmát, és ál-halált, életet. Ez a vízöntő hatás. Eddig úgy tűnt ott sincs, aztán végül ő menti meg a leányt. És mi kell ahhoz, hogy a vízöntő hatás életre keljen? Az önfeláldozó szeretet, az élelet áramoltató Spirálgalaxisunk örvénylő mozgása, amely a rózsában testesül meg, de a rák jele is jól érzékelteti. Ez lehet az oktalan bosszú ellenszere

A szűz 'középső szintjén' (Takács Tibor rendszerezése) a tudós jelenik meg, az anyag ismerője. Keresi a lényeget, talán még istent is, de hiába boncolgatja a halott dolgokat, hiába ás egyre mélyebbre az anyagban, egyre apróbb részletességgel, nem találja, mert -egyszerűen- nem tudja megtapasztalni Istent. Pedig ő aztán mindent tud, tájékozott a napi hírekben, a divatban, tudja mi a 'menő', van véleménye, értékítélete, folyton keres. Én is meg fogok halni, odakerülök egy patológushoz, miközben a szakértő szemek részletekbe menően 'átnéznek'. Megismernek engem? Tudni fogják ki voltam?

Az a tudós, aki rájön, minél mélyebbre ás az anyagban, annál inkább nem találja azt, hiszen tudjuk, az anyagot az atomok, elektronok rezgése, vonzása tartja össze, és ha még mélyebbre ásunk, akkor sem az atomot találjuk, hanem még kisebb egységek vibrálását,és így tovább. Talán a szűz tapasztalása, útkeresése eljuttat egy olyan világhoz, ami ma csak távoli tündérországként sejlik fel, ahol Isten léte nem hit lesz, hanem a tudásé.

A mesékben nagyon gyakori a szűz-képviselő jelenlét, megjelenhet tündér, boszorkány, boszorkány lánya képében, de akár a macskája vagy a medve, a nyúl is képviselheti. Ha eljut hozzá a főhős, és jól szólítja meg, segít, segítsége kulcsfontosságú, de ugyanakkor részsegítség, tudnod kell, mikor hallgathatsz rá és mikor nem. Ha királykisasszony a szűz, meg kell menteni, ha boszorkány, túl kell járni az eszén. A mesék, ha elindítanak egy cselekményt, nagyon fontos a kezdő kép felismerése, mert onnantól nem mindig közvetlenül, ám szépen, a sorrendet betartva haladnak végig az állatövön. Most csupán előrejelezni szeretném, hogy ha a csillagképekben visszafelé halad a mese, akkor nem a Nap útját követi, hanem a Föld imbolygásából adódóan a Föld függőleges tengelye által leírt kör irányát. Ez a precesszió, 26.000 év alatt tesz meg egy kört. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a mese nem a mindennapi életemről szól, hanem magasabb szinten, mint a Föld, mint a Nemzet, mint a halak korszak résztvevője kapok útmutatást. Ha ezek a szereplők előfordulnak, a mese többnyire ilyen léptékben akar információt nyújtani. Fontos kitétel, hogy a szűz derékszögben van a tejúttal, vagyis ma az ember igazából nem tud mást, csak tönkretenni a környezetét, mivel a teremtő energiák nyíltan nem áradhatnak, hiszen ma a jobbkézszabály a halak szűz tengelynek kedvez. De azért ne igyunk előre a medve bőrére, az, hogy 'kvázi' még élünk, az a vízöntőhatásnak köszönhető, de erről majd ott írok bővebben.

Még egy 'adalék' infó: 1980-ban fedezték fel, hogy a szűz csillagkép mögött egy olyan hatalmas szívóerőt képviselő extragalaktikus szuper-halmazt, mindenféle gyűrűs galaxisok tömkelegét, aminek az egész galaxisunk kell, hogy ellentartson azért, hogy az ne szippantson be minket. Szóval a macska, kacor király erejét nem szabad alábecsülni és vegyük tudomásul, hogy nagy szívás, ha egy fekete macska keresztezi utunkat, hiszen az életellenes fekete, szűz minőség valóban fenyegeti létünket. A 'szívatás' viszont nélkülözhetetlen a testet öltéshez, a tapasztalás általi fejlődéshez.