A kis bunda 

A kis bunda

Volt egyszer egy lány, azt a szomszéd Jancsi feleségül akarta venni. Elmentek megkéretni. Ahogy ott üldögélnek, azt mondja az apja a lánynak, hogy menjen le a pincébe, és hozzon fel a kérőknek egy korsó bort. Lemegy a leány a korsó borért, aztán ahogy ment a pincébe, hát ott volt egy káposztáskő a pince grádicsán. Leér a leány a pincébe, és elkezd nagyon sírni, annyira, hogy csak úgy zokog. Várják, várják, hogy hozza a korsó bort, de nem jön. Mondja az asszonynak az ura, hogy menjen le azért a lányért, nézze meg, hogy miért nem jön azzal a borral.

Amint megy az asszony, hát látja, hogy már egészen odavan a lánya. Kérdi, hogy mit talált itt a pincében, amiért annyira sír. - Hühühü, hogy miért? Azért, mert hogyha elmegyek a szomszéd Jancsihoz férjhez, aztán majd lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe, akkor ráesik az a káposztáskő, és kire marad a kis bunda! Az asszony is fogja magát, leül a lánya mellé, és elkezd ő is ott jajgatni, sírni.

Fenn a házban meg lesik, várják, hogy hozzák már a bort. Kapja magát az ember, ő is lemegy, hogy lássa, hol vannak, miért nem hozzák már azt a bort. - Hát ti - kérdi -, mit bőgtök itt? Már mind a ketten fáradtra sírták magukat. - Hát bizony, apjuk, itt nagy baj van! - Micsoda? - Hát ha ez a szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán majd lesz egy kis Jancsi, aztán annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe a kis Jancsi, akkor ráesik ez a káposztáskő, aztán meghal, akkor kire marad a kis bunda?Az ember is elgondolja, hogy hát csakugyan ez így van. Õ is odaült melléjük, s elkezdtek ríni mind a hárman.

Várják őket fenn, de nem jönnek. Lemennek a kérők megnézni, hogy mit csinálnak ott lenn. Kérdik, hogy miért sírnak olyan nagyon mind a hárman. Elmondja az ember, hogy milyen nagy baj van itt. Azt mondja: - A szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán akkor lesz egy kis Jancsi, annak veszünk egy kis bundát. Aztán ha lejön a kis Jancsi ide a pincébe, ráesik ez a káposztáskő, akkor kire marad a kis bunda? Azt mondja a vőlegény: - No, én nem veszem el a kendtek lányát, ha ilyen buták mind a hárman. Majd csak akkor veszem el, ha még ilyen három butát találok, mint maguk.

Fogta magát a szomszéd Jancsi, és elment, hogy még keres három ilyen butát. Megy, megy, hát egyszer lát egy embert, látja, hogy kifut egy házból meg befut egy teknővel. Odamegy, hogy megkérdezze, mit futkos azzal a teknővel hol ki, hol be a házba. Azt mondja az ember: - Édes fiam, én most csináltam ezt a házat, de ebben olyan sötétség van, hogy még. Már reggel óta futkosok, hordom teknőszámra a világosságot, még sincs világosság. Ha valaki telehordaná, háromszáz forintot adnék neki. Azt mondja Jancsi, hogy ő telehordja. - Nohát, akkor kapsz háromszáz forintot. Fogta magát Jancsi, vágott a házra két nagy ablakot, mindjárt világosság lett a szobában. Kapott érte háromszáz forintot.

Ment tovább, hát látja, hogy egy ember a diót vaslapáttal dobálja fel a padlásra. Olyan kis zsúpos ház volt, a pitvarból dobálta fel. Odamegy Jancsi, azt mondja: - Mit csinál urambátyám itten? - Hát, édes fiam, ezt a diót reggel óta szórom erre a padlásra, aztán még egy szem sincs fenn. Ha nekem valaki felszórná, háromszáz forintot adnék neki. Azt mondja Jancsi, hogy ő felszórja. Mindjárt fogott egy kosarat, és felhordta a diót. Kapott háromszáz forintot, aztán ment tovább.

Amint megy, lát egy asszonyt, aki a birkát felkötötte a rokkára, s úgy akarta lefonni a gyapját. De a birka nem állt meg, mindig húzta-vonta a rokkát. Odamegy hozzá Jancsi, s megkérdi: - Mit csinál nénémasszony itten? Azt mondja az öregasszony: - Ezt a kis birkagyapjút akarom lefonni, de már reggel elkezdtem, s még semmit se fontam. Nem áll meg. Ha valaki lefonná, adnék neki háromszáz forintot. Hát Jancsi megfogta a birkát, összekötözte a lábát, lenyírta a gyapját, felkötötte a rokkára, és lefonta. Kapott ott is háromszáz forintot. Volt már Jancsinak kilencszáz forintja, belevarrta egy zacskóba, és elment haza.

Mivelhogy talált három bolondot, hát elvette a szomszédék lányát. De azt a pénzt a zacskóval eldugta előle, nehogy meglássa, mert elkölti. Mikor kérdezte tőle, hogy mi van a zacskóban, azt mondta neki, hogy tökmag.

Egyszer jön a fazekas az áruval. Az edényt kukoricáért, búzáért, rozsért árulta. Kimegy az asszony is, mikor meghallotta, hogy jön, s kérdi, ad-e neki edényt tökmagért. Azt mondja az árus, hogy ad. Fogja az asszony - az ura feje alatt szokott lenni a pénz -, kihúzza onnan, s kiviszi az edényesnek. Hát mikor az edényes látta, hogy mennyi pénz van benne, ami edénye volt a kocsin, mind lepakolta, aztán elment. Hát az asszony kezdi az edényeket behordogatni. Először a nagyokat hozta, és felrakta a polcra. Telerakta a nagy stelázsit nagy cserépfazekakkal. Azután hozta be a kicsiket, de azok már nem fértek sehogyan se. Fogott egy furkósbotot, jól oldalba vágta a nagy fazekakat, hogy miért nem adnak helyet az apróknak.

Jön haza este az ura, nézi, hogy honnan ez a sok cserépedénydarab. Akkor az asszony elmondta neki, hogy itt volt az edényes, s amennyi edénye volt, mind odaadta azért a tökmagért, ami az ura feje alatt volt. - Ezek a nagy fazekak nem engedték ide a kicsikéket, én megharagudtam rájuk, oldalba vertem őket - mondja. Haragudott az ember nagyon, hogy minden pénzük odavan, fogta, elverte az asszonyt.

Az asszony felült a kemence tetejére, és elkezdett sírni. Hát jönnek haza a marhák, a tehenük megállott a kapu előtt, s ott elbődült. Be akart menni. Az asszony kiles, hogy ki csúfolkodik ővele. Fogja a nagy fejszét, kiszalad, fejbe vágja a tehenet. Abban a minutában megdöglött. Jön az ember, látja, hogy a tehén meg van dögölve. - Mi lelte ezt a tehenet? - kérdi a feleségétől. Azt mondja az asszony: - Hát tudja, ember, mikor maga megvert, felültem a kemence tetejére, és ott óbégattam. Ez az átkozott tehén meg odaállt a kapuba, ott csúfolkodott. Megharagudtam, kivittem a nagy fejszét, és fejbe ütöttem. Nagyot sóhajtott az ember. - Hát ha már így van, felpucolom, legalább lesz jó vacsora.

Az asszony csinált a húsból egy nagy lábas pörköltet, az ember a többit belerakta egy nagy, hosszú tekenőbe, s azt mondta: - Na, ez jó lesz majd a káposztára. Hallja az asszony, hogy mit mond az ura, s másnap, mikor elment ki a mezőre, fogta a húst, belerakta egy kis teknőbe, s elvitte ki a káposztaföldre. Minden káposztafejre tett egy darab húst. Jön haza este az ember, az asszony ott ül a konyhaküszöbön, már várja. Mondja neki az ember: - Na, asszony, hát főztél-e ma jó vacsorát? - Hát mit főztem volna, mikor semmi sincs a háznál? - Már hogyne volna! Hát egy jó lábas húst csak csináltál? Azt mondja az asszony: - Dehogy csináltam. Azt mondta, jó lesz a hús a káposztára. Elhordtam, ami volt, a káposztaföldre.

Hát akkor már igazán megharagudott az ember. Látta, hogy nem tud vele boldogulni, annyira buta, hogy mindent elpazarol. Elzavarta haza, csak menjen az anyjához, aki felnevelte. Elment a menyecske haza, színét sem látta többet az ember. Ott élt magában, amíg meg nem halt.

Icinke-picinke, Móra Ferenc kiadó, Budapest 1972 szerkesztette Kovács Ágnes

Azért választottam ezt a mesét, mert úgy el vagyok keseredve, mint az a lány, aki zokog a pincében. No, nézzük először a címét. Én most ebben a testruhában, bundában öltöttem testet, ez a szellemem, lelkem anyagi megnyilvánulása, ez a 'hordozóközeg'. Ez a mese úgy kezdődik, "volt egyszer egy lány, akit a szomszéd Jancsi feleségül akarta venni." Ez már előjelzi a problémát, ugyanis a lány nem nő, és Jancsi nem János, tehát emberré fejlődésük, még gyerekcipőben jár. Talán a lelken, érzelmeken van a hangsúly.

"Menjen le a pincébe és hozzon egy korsó bort a kérőnek." A ház, mint az ember is, hármas tagozódású, a szellem a padlás, a lélek a mindennapi élet színtere, a test szintje pedig a pince. A bor, a spiritusz, a fény esszenciája, kapu a magasabb (vagy alacsonyabb) szellemi világokba. Ez egy tökéletes helyzet lenne: a testben (pince) a lélek (lány), hordozza a szellemi tudást (bor), na, ez nem valósul meg. "Leér a lány a pincébe, és elkezd nagyon sírni". Vegyük tudomásul, hogy a mese nem buta, nem hazudik, hanem szimbólumokon keresztül modellez egy élet-helyzetet.

Ezért most elmesélem, én miért vagyok elkeseredve és miért sírok. Van egy gyermekem, szemében látom a tisztaságot, az istenit. És látom, hogy a közeg, amelyben élünk szép lassan eltompítja a gyermekem szemének csillogását, tisztánlátását, miközben én is sorvadok, és megélés helyett megpróbálok túlélni. Miközben felőrlöm az életöröm morzsáit, elhatalmasodik rajtam az megalkuvás, üresség-érzete. "már mind a ketten fáradtra sírták magukat." "sírnak olyan nagyon mind a hárman." Fáj a szívem, mert fáj előre látni ezt az életvonalat, fáj a fejem, mert én nem erre születtem, potyognak a könnyeim. Az én rendszerem a családom, ennek az életvonalnak a folytatása a depressziós hangulat, a válás, a saját rendszerem, a családom széthullása. Itt tényleg a lét a tét.

A kő a Szaturnusz szimbóluma, a keret, mely feladata az élet korlátok keretek közé szorítása, az élet, a fény visszametszése, olyan szintre, amilyen szinten én vagyok, hogy el ne vakítson. Ugye a keretrendszer téged is nyomaszt, ugye zavar, hogy gyermeked nem kap egészséges ételt, média jelenti a szellemi táplálékot, és ha megbetegszik, csupán tüneti kezelést kap antibiotikum és lázcsillapító képében. Zavar, hogy hitellel a nyakadon robotolsz a munkahelyen nap mint nap. És az örvénynek nincs vége, húz a mélybe. Káposz, bocsánat képes vagy(ok) ellene tenni? Én nem akarok így élni. Így nem érdemes gyereket vállalni, ez nem élet. "Kire marad a kis bunda?" Mi lesz a keretrendszerrel, ha agyonnyomja benne az életet, mi lesz, ha gyermekem már nem óhajtja fölvállalni, feláldozni magát a gyermekáldásért, mi lesz, ha nem bírom a nyomást és a káposztáskő nyer? Szenvedek, érzem ez így nincs rendben, ugyan fejben még nem tudom miért, de elindulok a tudatosodás útján. "Fogta magát Jancsi és elment, hogy keres még 3 ilyen butát.

Íme első emberünk: "én most csináltam ezt a házat, de ebben olyan sötétség van, hogy még. Már reggel óta futkosok, hordom teknőszámra a világosságot, még sincs világosság." No, én is ezt csinálom, próbálok beszélni a főnökömmel, hogy ne hajtson túl, jó kedvvel jobban tudnék dolgozni, próbálok beszélni a bankkal, hogy nekik is érdekük, hogy vissza tudjam fizetni a hiteleket, próbálok hatni a gyermekeimre, hogy a gyümölcs és zöldség is étel, a tv pedig nem nevezhető erkölcsi normaadónak. Szóval körberöhögnek. Első emberünk a lélek szintjén, az érzelmek, a vágyak szintjén akart fényteli lenni, de hiába törekedett arra, hogy mindenkit szeressen, csak szépre és jóra vágyjon, ugyanúgy eltaposták, hiszen a fölötte állókat is ugyanúgy nyomják, mint a piramis egyik téglája egy felette álló másikat. Legyek én az a Jancsi, aki rést üt a rendszeren, hogy beáradjon a fény. Hogyan? Nem teszek olyat, amit nem tartok előrevivőnek. Tehát olyan emberekre, tevékenységre, fordítom energiámat, akik számomra hitelesek és a fényt szolgálják, és készen kapott válasz helyett megértem mi miért történik. Egyébként nekem ez halak energiaszegény helyzetet idézi, ahova hiába áramlik a vízöntőn keresztül a fény, nem hasznosul. Tehát halak korszak vízöntő hatáson keresztül átfolyó tejútenergiák lélekbe hatolása nélkül. Még jó, hogy van Jancsi, és segíti a fényt hatni.

2. emberünk diót akar vaslapáttal felhányni a padlásra, de nem sikerül, visszaesik. A dió belseje olyan, mint az emberi agy, és mint táplálék valóban az agyi tevékenységet, a gondolkodást erősíti. Most vagy dühös vagyok, és a Mars erőszakosságával (nevezzük vaslapátnak) 'osztom az igét', aztán hazamegyek tévét nézni, vagy az érzelemmentes gondolkodás segítségével számomra hiteles emberek meglátásait gyűjtöm magamba (kosár), gondolkodom el rajtuk. Ezt vízöntősnek érzem, ahogy a dió, a mag árad, folyik lefelé, Jancsink pedig, mint a nyilas képviselője, a tejút ismerője, összeszedi a fénymagokat és hasznossá teszi.

3. emberünk egy öregasszony, aki természetesen a szűz képviselője, hiszen a nem a 'még szüzet', hanem a 'már szüzet' képviseli koránál fogva. A birka a bak képviselője. A bak az évkör leg fényszegényebb hónapja, nem érinti a tejutat sem, ő nem tud mást csak elvenni, nem az elvevésben van a hiba, hanem a mértékben. Tehát megy a huza-vona és ez mértéktelenül elszívja energiáimat. Pedig a birka is hasznos, tényleg csak a birka lábát kell összekötni a gyapjáért. Látnod kell, hogy neked addig 'feletted álló' a rendszer, amíg arra hivatott, hogy téged, az Istent, a szeretetet szolgálja. Kezedben a lehetőség, hogy mit szűrsz át magadba, mintahogy az öregasszony kezébe is ott volt a lehetőség, hogy ne a birka vezesse őt, hanem fordítva. Bármilyen hihetetlen, neked sincs megkötve a kezed, lehetőséged van felvállalni, hogy másként látod, mint ahogy sugallják. Népszerű nem leszel, de birka sem, és legalább felismered, hogy az csak a látszat, hogy gyapjún, bocsánat dróton rángatnak. Az öregasszony dolga az élet fonalának összeRENDezése, ő a társadalom hasznos, becses tagja, ha a jót hozzák ki belőle. Jancsiknak sikerült, tehát én a tudás segítségével rendet teszek, illetve rendet tartok magamban, s kizárom a lehúzó erők manipulációit.

Maradjunk a számok mezején, minden elvégzett segítségnyújtás után kap 300 Ft-t. A 3 a ló vagy nyilas száma, az egész számok a szűz analóg körébe tartoznak. Tehát a halak szűz tengely korszakában a halak lelkiség alapú szűz tendenciákkal rendelkező világot átlátom, tudom, mi miért történik, a vízöntőn keresztül beáramLÓ energiát hagyom magamba bejutni. Van 3x300 Ft-om, tehát kilencszáz forintom. A tudás hatalom, a 9 az oroszlán száma: enyém a királyság. Most jön a vizsga. Vajon a szívembe is be tud hatolni a fény, a tök(életes)mag? S mit valósítok meg ebből?

Ekkor jön a lélek képviselője, az asszony. Ami a tudás a szellemnek a tök(életes) mag képében, az a lelket, a vágyak képviselőjét annyiban érdekli, amennyire az aprópénzre, anyagi gyarapodásra váltható. A tudást lehet anyagi felhalmozásra használni, ám ezzel pont a tudás vész el, s vele a hatalom a dolgok uralma felett. Áldozat lettem. Létrehoztam a saját törvényeim (Szaturnusz edény), de ím, alaptörvényeim apróbb botlásaimnak ellentmondanak. Ami eddig kinti elnyomó rendszer volt, az most belső rendszerré vált, -tartalmatlan, üres és sötét-, felrúgom, elválok. Ez az állapot nekem megint a Szaturnuszt idézi, ami megépítette a vázat, vázát, edényt, az anyagi vágyak vezette lélek pedig nem tudta megtölteni azt tartalommal, az élettel.

Pedig az "élet él és élni akar", és meg is jelenik a tehén képében. A bak lelkiség után a tengely túloldala, a testiség is meg kell, hogy jelenjen. A tehén a rák állatövbe kalauzol minket, hiszen az ökör, vagy kérődző ennek a keleti megfelelője. Az előző jelenetből már előre látható, hogy az önfeláldozó szeretet az oktalan bosszú áldozatául esik, előre bőgött szegény, maga előtt látva a sorsát. Persze minden a túlfűtött kemence tetején lett kigondolva, szóval lehet rosszindulattal, gyűlölettel közeledni embertársaink, családtagjaink felé, legyen az akár ellenség, akár barát. Csak annyit ér az én tudásom, amennyit szeretettel (lélek) és önfeláldozással hasznosítani tudok belőle, a többi üres tudálékosság. A tej(útenergiák) tiszta eredője pedig alap a számomra, ha nem teszem gyakorlattá, nem gondozom, hanem gyűlölettel vezérelve megölöm magamban. Minek küzdjek másokért, ha el se ismerik, meg se köszönik?

No, de azért ha meg is öltük az erő eredőjét, azért a hozadékával jól tudunk lakni...egy darabig. A tejútenergiák eredménye rothad a káposztaföldön. Ez itt most a mese bekereteződése, hiszen az alapprobléma a káposztáskő volt, ami itt újra megjelent, itt most hús(káp)osztás történt, hiszen addig osztogatta, míg minden káposztára jutott egy rész hús. Vagyis azért nézem meg a híreket, hogy tudjak holnap beszélgetni róla a főnökömmel, azért kívánom a jégkrémet, mert 'jár nekem', azért az a fontos, hogy meglegyen a napi betevő. Értsd meg, most túlélni kell, nem érdemes (lsd nem kifizetődő) küzdeni egy magasabb szintű oktatási, egészségügyi rendszerért, nem éri meg környezetre ártalmatlan anyagokat, biot, mosódiót, textilpelenkát stb. használni, mert nem olyan hatásos, illatos, stb. Íme, volt egy elmélet és ez lett a gyakorlat. Elbukott a vizsgán. Ezidáig azon gondolkodtam mi lehet a káposzta, ám most a mese mondhatni 'számba rágta', tehát a káposzta a szűz egyik analógiája, akiről mondókák, mesék kapcsán már annyi szó esett, hiszen a halak szűz tengely korszakában a bőrünkön (bundánkon) is ezt érezzük.

Az 1. buta ember a fényt, a tudást nem tudta alkalmazni, beilleszteni a saját mindennapi rendszerébe, a házába, önmagába, a mindennapi élet, a lélek színterén. Ne felejtsük el bár talán úgy gondolnád testi szinten éled a mindennapokat, de mint a mesében, úgy a valóságban is a lelki hozzállás, vágyak, érzelmek, lelkesedés, ego alapján döntessz. Az eredmény pedig egy kiürült, tartalmatlan bunda vagy cserép vagy test vagy ház vagy család vagy egyéb tömeg, ami bármikor összetörhet. Végül marad az örök kielégületlenség, 'sem az igazi' érzete, a kudarc, a magány, s mint egy lassan ölő méreg, a diszharmónia megjelenik a testben is betegség formájában. A 2. buta ember a szívében, lelkében élő tudást nem tudta szellemi szintre feljuttatni. Az eredmény, pedig a tehén, az önfeláldozó szeretet megölése, tehát bármilyen okoskodás sem ér semmit, ha a másikat az nem felemeli, hanem lenyomja, az ego melldöngetéséről szól. A 3. buta ember az öregasszony volt, a szűz képviselője, feladata lett volna az élet fonalának továbbszövése, ahelyett a bak diktált és nem engedte az élet fonalát rendezni, hasznos(ítható)vá tenni. És lám, itt az eredmény, ott rohad a hús a káposztafejeken. Próbálok túlélni a mátrix kiszolgáltatottjaként és kiszolgálójaként, mint egy marionett figura. Már nem látom az egységet, csak a részek összességét, ami szétosztva már halott, a túlélés nem sikerült, rendszerem összeomlott, s az élet nem ment tovább. Ebben a mesében nem vívődött tovább az élet, teremtődött új élet, zsákutca.

Az ítélet szerint a világ kettéválik, a már vagy még szűz (állatöv 'rossz' oldalát bemutató) asszonyunk "színét sem látta többet az ember", Jánosunk pedig, aki önmagában egység, hiszen János is (szellem) és Lányos is (lélek) reméljük kap még lehetőséget a tök(életes) mag fényteli hasznosítására. Két örvény van, az egyik felfelé húz, a másik lefelé, lehetetlenség középen maradni. Élni kell, nem túlélni, nincs is mit túlélni, hiszen az Élet Örök.