A szegény ember szőlője 

A szegény ember szőlője

Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember s annak három fia.
Ennek a szegény embernek egy darab szőlője volt, egyebe semmi, sem égen, sem földön. No, hanem őriztette a szőlőjét, akárcsak a szeme fényét. Sorba jártak ki a fiai a szőlőbe, és strázsálták éjjel-nappal.

Egy reggel a legidősebb fiú ment ki a szőlőbe, ott leült, s elkezdett falatozni. Amint ott falatoznék, elejébe ugrik egy béka, s kéri a legényt:
- Adj egy falás kenyeret, te legény, már két hete, hogy egy falatot sem ettem.
- Majd holnapután vaskedden - mondotta a legény, s elkergette a békát.
A béka elment szó nélkül, de a legény csakhamar elaludott, s mikor felébredt, a szőlő úgy meg volt dézsmálva, hogy a legényt a hideg is kirázta nagy félelmében. Másnap a középső fiú ment a szőlőbe, de az éppen úgy járt, mint a legidősebb. Attól is kért a béka kenyeret, de ez a legény is elkergette, még jól meg is dobta kővel. Azután lefeküdt, elaludott, s mire felkelt, fele sem volt meg a szőlőnek. Hej, zsémbelt a szegény ember, nem volt otthon maradása a két idősebb legénynek, elkergette az apjuk. Egyebük sincs annál a kis szőlőnél, s arra sem tudnak vigyázni! Mondotta a legkisebb legény:
- Ne búsuljon, édesapám. Ami maradt, az meg is marad, azt én őrzöm.
Kimegy a legény a szőlőbe, leül ő is falatozni, s hát jő egy béka, kenyeret kér tőle is.
- Adok én jó szívvel, hogyne adnék.
Letört egy jó darabot a kenyérből, s szépen a béka elé tette.
- Egyél, szegény béka, nesze.
- No, te fiú - mondotta a béka -, jótétel helyébe jót várj. Nesze, adok neked egy rézvesszőt, egy ezüstvesszőt meg egy aranyvesszőt. Majd az éjjel eljön három paripa, egy rézszőrű, egy ezüstszőrű meg egy aranyszőrű, hogy összerugdossák a szőlődet, de te csak suhints rájuk külön-külön ezekkel a vesszőkkel, s egyszeribe megszelídülnek. Aztán meglátod, hogy sok hasznukat veszed az életben.
Úgy lett, ahogy a béka mondotta. Eljött éjjel a három paripa, berontottak a szőlőbe, nyerítettek, rúgtak, kapáltak, hányták fel a földet a csillagos egekbe. De a legény sem nézte összedugott kézzel, rájuk suhintott magyarosan, s hát abban a pillanatban úgy megszelídültek, úgy állottak előtte, mint három bárány.
- Ne bánts minket - mondották a paripák. - Ha valamire szükséged lesz, csak suhints a vesszőkkel, s nálad leszünk.
Azzal a paripák elnyargaltak, a fiú pedig hazament. De semmit sem szólt, sem az apjának, sem a testvéreinek arról, hogy mi történt. Azok csak csudálkoztak, hogy mi tenger szőlő lett, hogy az egész falunak nem lett annyi bora, mint nekik. Alig tudták leszüretelni.
No, telt-múlt az idő, egyszer a király, mint gondolt, mit nem, egy magas fenyőszálat állíttatott a templom elé, a fenyőszál tetejére tétetett egy aranyrozmaringot, s kihirdettette az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki lovával olyan magasra ugrat, hogy a fenyőszál tetejéről lekapja az aranyrozmaringot. Próbálkozott mindenféle királyfi, herceg, de hiába próbálták, még félig sem tudtak felugratni. Mikor mind nagy szégyenkezve elkullogtak, jött egy legény rézszőrű paripán. Fején rézsisak volt, hogy ne lássa senki, aztán sarkantyúba kapta a lovát, egy ugrással lekapta a rozmaringot, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Hát bezzeg a szegény ember legkisebb fia volt ez a vitéz. De otthon nem tudtak erről semmit. A rongyos ruhájában ment haza, s mikor az apja meg a testvérei hazakerültek - mert azok is oda voltak csudalátni -, ott heverészett a kuckóban. Mondják a bátyjai, hogy ők mi mindent láttak. Mikor mindent elbeszéltek, azt mondja a legény:
- Jobban láttam én azt, mint ti.
- Ugyan honnét láttad volna jobban? - kérdezték a bátyjai.
- Hát fölállottam a kerítésre, s onnét láttam.
A legények még ezért is irigykedtek az öccsükre, s hogy többet ilyesmit ne lásson, a kerítést lebontották.
Következő vasárnap még magasabb fenyőszálra egy aranyalmát tétetett a király. Most is próbáltak szerencsét sokan, de hiába. Hanem mikor nagy szégyenkezve mind elkullogtak, jött ezüstszőrű paripán egy vitéz, akinek ezüstsisak volt a fején. Ez egy ugrással lekapta az aranyalmát, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mire a szegény ember s két idősebb fia hazakerült, a legkisebb fiú már ott hevert a kuckóban. 
Mondják neki nagy áradozva, hogy mit láttak, bezzeg olyat a kuckóból nem lehet látni!
- Ó, én jobban láttam, mint ti - mondotta a legény.
- Ugyan honnét láttad?
- Felmásztam az ól tetejére, s onnét láttam.
A legények nagy mérgükben szétszedték az ól tetejét is, hogy az öccsük ne lásson onnét. Harmadik vasárnap még magasabb fenyőszálra arany selyemkendőt tűzetett fel a király. Bezzeg, hogy ezt is a szegény legény kapta el. De most sem ismerte meg senki, mert aranyszőrű paripán volt, s aranysisak fedte az arcát.
Beszélik otthon a legények nagy dicsekedve, hogy mi csudát láttak.
- Jobban láttam azt én - mondotta a legény.
- Ugyan honnét láttad?
- Honnét? A ház tetejéről.
Mérgelődtek szörnyen a legények, s nagy mérgükben széthányták a ház fedelét is. Aközben a király kihirdette országszerte, hogy jelentse magát az a vitéz, aki elvitte az aranyrozmaringot, az aranyalmát, az arany selyemkendőt. Eltelt egy hét, eltelt két hét, nem jött senki. Akkor a király odahívatta az udvarába, aki valamirevaló legény csak van az országban. Azok közt sem volt az a híres vitéz. Mikor aztán mind eltakarodtak, jött aranyszőrű paripán a legény, aranyos ruhában. Kalapjába volt tűzve az aranyrozmaring, a lova kantárjába az arany selyemkendő, s egyik kezében tartotta az aranyalmát.
No, csakhogy megjött. Örült a király, de még jobban a királykisasszony. Mindjárt megtartották a lakodalmat, s a király a legénynek adta egész országát.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A waldorf oviba azt tanították nekem, hogy ha a gyerekem azt látja, hogy elmélyülten és örömmel csinálok valamit, engem utánozva ő is elmélyülten és örömmel fog játszani. Szóval kihajtottam a gyerekeim a játszótérre és mindnyájan csináltuk a dolgunkat, ők homokoztak, én pedig hallgatva az óvónénire, nem homokoztam velük (na jó, egy két homokfagyit elfogadtam), így most leírom, amire akkor jutottam.

Lehetne feltételezni, hogy a népmese egy magányos ember kitalációja, aki szerelmi történetekkel sztorizik, hogy aztán a király és a királykisasszony nászáról a sztorit továbbszője magában a hallgatóság. Hát ez így elég alpári lett, de ebben a vonatkozásban az is marad. Adott a királykisasszony, akinek az alfahím kell látatlanul is. A legügyesebb legokosabb leg rátermettebb. És adott az alfahím aki nem kevesebbre, mint a legszebbre hajt, látatlanul is. Ha majom lennék, ezzel meg is elégednék, persze csak ha én vagyok a legszebb majom. No nem ez a mese szintje.

De hát embernek születtem, nem feltétlenül a leg rátermettebbe leszek szerelmes. Ott van két vitéz, aki értem küzd, és a harmadiknak a legkedvesebb a szeme, vagy ott van János vitéz, és csak Juliskát szereti, ha a legszebb királykisasszony eped is el őérte. Hát kérem a szerelem kiszámíthatlan, erről ennyit. Még csak nem is a leg rátermettebb lovat választom ki utamhoz, hanem akinek a legkedvesebb a szeme, akkor is ha éppen szemétdombon hever. Még a kenyeremet is megosztom egy békával, csak úgy, elsőre semmi hasznom belőle.

Ha párkapcsolat szintjén nem mutatja azt a példát a mese, ami számomra az emberi mércét megüti, elindulok a mese útján magam egyedül, saját egységem keresve. Úgy már nem vállalkozhatok kisebb feladatra, mint a bennem szunnyadó legmagasabb minőség kibontakoztatására, legyen az a szellemem, a racionalitás rátermettségem, és legyen a lelki szépségem tökéletesítése.

Induljunk el, kitartás hozzá.

Elöljáróban három bolygónak leírom az uralmi vagy otthonléti helyzetét.

A Nap, vagyis aranyalma uralomban a tűz elemű oroszlán jegyében van. Egy augusztusi oroszlán hónap kánikulájának estéjén ez könnyen belátható. Felhevülve és kitikkadva már csak az éjszakai hold nyugalma és ezüstös hűvöse tud üdítően hatni, mely uralomban egy vizes jelben a rákban van. Megittam tehát az enyhet adó vizet a forró nyári hőség estéjén és elgondolkodom Paksi Zoltán mondatán: "Ekkor a vizsgált bolygó az általa uralt jelben tartózkodik. Kiteljesedő, maximumra törekvő képességeket és feladatokat jelöl. Az adott elemben, zodiákusi stációban, és a planétában rejtőző lehetőségek, utak bontakozhatnak ki." Már látom is az esthajnalcsillagot, miközben réz színűvé válik az ég alja. A Vénusz a mérlegben van otthon, így átélhetem az engem körülvevő harmóniát, az este szépségét. A Vénusz a bikában van még uralomban, így élem meg a biztonságot, azáltal, hogy ezt a csodát a jóisten nekem teremtette, hogy gyönyörködjek benne, így köszönve meg testet öltésemet.

Ennyit elöljáróban a mesében szereplő vitézről, aki először arany, majd ezüst és végül réz sisakkal, öltözettel és paripával jön.

De az életben nehézségekre is szükség van a fejlődésemhez, ezért idemásolom Paksi Zoltán másik mondatát: "Poláris helyzet, amikor a saját maga által uralt bolygó jelével, jeleivel 180 fokos távolságra, vagyis szemben lévő jelbe kerül a bolygó. Ez a teljesség teremtő, a misztikus egység megalkotásának lehetőségét hordozó helyzet."

Az alap ugyanaz. Én vagyok a főhős rézszőrű paripán, rézsisakban, megalkotom a teljesség teremtő, misztikus egységét, amikor lekapom a fenyő tetejéről az aranyrozmaringot. Ha uralomban a Vénusz a mérlegben van, poláris helyzete, tehát a vele szemben lévő tüzes elemű jegy a kos. A rozmaring ama kedves növényke, mely apró kékes virágait a kos havában, télutón bontja ki. Az aranyrozmaringot azután pedig a kalapomra tűzöm. A kalap maga is a mérleg képjelét idézi meg a megjelenésével. A fejemen, tehát a szellemiségem területén ím létrehoztam az egységet, a teremtés lehetőségét. Első próba kiállva.

Ezüstvitézként, mint a hold uralta rák képviselőjeként az aranyalmát célozom meg, tehát a túloldalt a bakot. A bak képjelében a hurok vagy bezárt kör jelenik meg, itt most almaként. A kezemben tartom az almát, hiszen azzal ölelek, a szívem kívánságának kivitelezője, a szeretet legmagasabb szintje, melyet csak egy igazi rák képviselhet. Az egység lelki érzelmi színtere a kebel, a keblemre ölelés, a szeretetre épülő bezárt kör az egység létrehozása.

Ám mindez nem elég a boldogsághoz. Aranylovasként meg kell szereznem a fenyőfa tetején hullámzó vízöntőt, bocsánat selyemkendőt, vagyis az oroszlán túloldalát, hogy a teljesség teremtő egységét megvalósítsam. Ezt a kantárra kötöm. a kantár az irányításom eszköze. A szellemi lelki egységem összhangja csak akkor valósul meg, ha életemet a vizöntő-hatás kormányozza, ez határozza meg, bővebben később. Talán ez így érthető is volt, talán ezen a 180 fokos nehézségen mi túljutottunk, megoldottuk.

Ám irigyeink ártani akarnak, így tovább kell gombolyítani a mese folyamát, hogy megtudjuk miért is a kerítés tetejéről nézem rongyos emberként, hogy mit csinál egy deli rézvitéz, amit persze rosszakaróim lerombolnak, hogy ne lássak többet. A mérleg a Szaturnuszban van erőben. Erősségem, hogy fel tudok mászni a kerítés tetejére, és hogy a kerítés miért a Szaturnusz, ez könnyen belátható. A Szaturnusz az a könyörtelen ítélet végrehajtó, aki, ha nem úgy csinálod az életed, ahogy előírja, bekorlátoz, bezár, lemondat, elkerít, behatárol. Nem hiába van erőben a mérlegben, a mérlegelés, ítélet jegyében, Annubis kezében.

De jön ám az ezüstlovas, és az ól tetejéről (amibe előzőleg már paripák odakerültek elvileg) nézem végig az eseményt, tehát a hold uralta rák erőben a Jupiterben van. Ezt fontos megérteni, mert azért csak lovas, vagy íjfeszítő nemzet vagyunk, és azért ne felejtsük el, hogy a táltos paripák adták a lehetőséget réz ezüst és aranyvessző képében, hogy én most a bolygó uralom, erő és poláris helyzetet a mesén keresztül bemutassam. Így Steinert sem hagyhatom ki, az Akasha krónikáról című könyvben vett idézettel. "A csillagok járásában, az időjárási viszonyokban kellett az embernek az isteni végzéseket, az isteni bölcsesség kiáradását meglátni." Szóval a nagylelkű, csapongó Zeuszt vagy Jupitert a nyilas vagy más néven ló uralja, ereje pedig az ingyen kegyelemben, a szeretet vezérelte másokért hozott áldozatban a rákban van.

Végül rongyos (vagy rangos) emberként látom a végkifejletet is, mégpedig a ház tetejéről az aranyvitézt, ahogy leveszi a fenyőfa tetejéről az arany selyemkendőt. Az oroszlánban a Nap van uralomban és a Mars erőben. Így persze legmagasabb tetőre küzdöttem fel magam, hogy lássam a harcot, a győzelmet, (az oroszlánt), az állatöv királyát. Megérte.

Talán azt hihetnéd, ennyi a meséhez tartozó magyarázat, pedig az csak most kezdődik. Nem maradna komplett a tanítás, ha csak három bolygónak van uralomban lévő, erőben lévő, illetve uralomvesztett (vagyis poláris) helyzete. Ha már elkezdtem, legyen komplett a tanítás.

Kezdjük a címmel. A szegény ember szőlője. Miről is fog szólni? Szőlőről. A manicheisták egyik fő jelképe a szőlő, melyben nem a gyümölcs számít, hanem az általa készített nedű, lényege nem az anyagiságában, hanem a hatásában van. Tehát nem csak a mese hőse tűzte zászlójának, vezérlőjének a lova kantárjára a vízöntőt, vagyis selyemkendőt, hanem a manicheisták is ezt választották jelképüknek. Azért ne keverjük össze a révülést a részegséggel, elég annyi, hogy a vízöntőhatás fontos, hiszen a háromszavas címben is a szőlő szerepel, a mese is kitűzte vezérfonalnak. Megnézem a vízöntő melyik bolygóban van uralomban és melyikben erőben. Uralomban a Szaturnuszban van, melyről esett már pár szó előzőleg a kerítés kapcsán. Ő az az éhes öregember a mesében, aki, mikor elkezdenél enni, odajön kunyerálni, és következetesen megigéri, hogy jó tett helyébe jót várj, és következetesen be is tartja. Ugye itt is lekorlátozza a hamuban sült pogácsádat, saját magának kerít(és) belőle. Esetünkben itt ez a szegény ember a Szaturnusz. Vagyis én, mert én vagyok a főhős, én vagyok a szegény, tehát elindulok, mert éhezem valamire, mert hiányzik valami. A vízöntőnek erőben léte is van, és hol lenne ez máshol, mint a Jupiterben. A Jupiter erőben létéről már volt szó előzőleg, akkor megállapítottuk, hogy a rákban van az egyik erőben léte, most már megtanultuk a másikat, a vízöntőt vagyis a szőlőt is. A Jupiter, a nagy szerencse, a bőség a nagylelkűég, a korlátlan gazdagság bolygója. Tehát vízöntő uralomban szegény embernek, Szaturnusznak érzem magam, erőm pedig a teremtő hatalom urává, Jupiterré, Zeusszá tehet.

Összegezve a Szaturnusz a vízöntőben (és a bakban) van uralomban, ahol saját analógiáit a legnagyobb mértékben érvényesíteni tudja, erőben a mérlegben és a skorpióban van, ahol, ha nem is csúcsra járatva, de azért erősen érvényesíteni tudja saját szaturnuszi tulajdonságait.

A jupiter uralomban a nyilasban, vagy táltos paripában van (és a halakban), tehát saját jellemvonásait a Jupiter ebben a jegyben tudja legjobban érvényesíteni, erőben pedig a vízöntőben és a rákban van, tehát e két utóbbi jegyben is erősen tud érvényesülni.

Ha még mindig nem vesztetted el a fonalat, akkor a korábban részletezett három bolygó, a Nap, a Merkúr és a Vénusz uralmi helyzete, és az ezáltal kijött állatöv erőbenléti helyzete után jöjjön a bolygó uralomvesztési (vagy poláris) helyzete.

Tehát a rézvitézhez két analógiát kacsoltunk: a Vénuszt és az uralmi helyzetét a mérleget. A kerítésnél pedig a mérleg erőbenlétét állapítottuk meg a Szaturnuszt. Csak akkor lehetek a legnagyobb vitéz, ha minden tekintetben uralom a terepet, és tisztában vagyok az erőviszonyokkal is. És ez még mindig nem elég, meg kell céloznom a túloldalt (a poláris oldalt), hiszen nem vállalkozhatok kisebb feladatra, mint a legnagyobbra, és mérleg vénuszként ez a túloldalt a kost jelenti, feladatom nem kisebb, mint a teljesség teremtő, a misztikus egységét megalkotni (Paksi után szabadon). A vénusz az ikrekben és a halakban van erőben. Tudnom kell, hogy a halak egységre való igénye és az ikrek szellemi tudása vált erőmmé, hiszen a halak által képviselt egységért ugratok fel a fenyőszál tetejéig, és ikrek szellemisége végett tűzöm a szellemiségem területére a kalapomra az aranyrozmaringot.

Összegezve a Vénusz uralomban a mérlegben, erőben a halakban, uralomvesztésben a kosban van. A hetedik jegy a mérleg, az óra számlapján a túloldalán az 1-es szám áll, ő a kos. Hiszen normális világban neki kéne indítania az évet, ő a legelső, az indító, a tavaszkezdet. Az őszi napéjegyenlőség a mérleg területe, ahol minden kiegyenlített, minden megtermett, tökéletes a harmónia, és el is lennék mint Marci hevesen, ha nem ismerném a Vénusz erőbenlétét, a halakat. Így viszont a kiegészülés, egység hiánya sarkall a túloldali minőség megcélozására.

Harcedzett asztrológia iránt érdeklődőknek leírom, hogy a vénusz a bikában van még otthon és az ikrekben erőben, és ha a bika a második jegy a kos után, vele szemben a 8.-as szám áll, a skorpió jegye tehát itt van poláris helyzetben vagy uralomvesztésben. A nap és a hold már csak egy egy jegyet ural, illetve erővel tölt, merthogy e kettő ebből a szempontból egynek minősül, az egynek az egyik nappali a másik az éjszakai arculata. Az összes többi vizsgát bolygó két jegyet ural, két erőbenléti helyzete van és persze két poláris helyzete. Kitekintésnek ennyi.

Ezüstvitézként is az erő legyen velem, (Joda után szabadon). Mint már túljutottunk rajta uralomban a hold a rákban van, és a rák a jupiterben, az istálló tetején van erőben. Holdként pedig a bikában vagyok erőben, és tudnom kell, hogy a szerelem nem elég, állhatatosnak és kitartónak kell lenni, makacsul hinni kell, csak így sikerülhet, ilyen egy bika. ezáltal szerzem meg a túloldalt az aranyalmát, a bakot. Az alma egyébként általában a bika jelképe, itt a bak évköri egység bika dekádját jelöli, de ezt már tényleg csak igazi kitartó bikáknak szánom, és később részletezem.

Aranyvitézként már tudom, hogy a Nap uralomban az oroszlánban van, erőben az oroszlánban pedig a mars. Tudom, hogy nem elég ha tudom, hogy az anyag birodalmában én vagyok a legjobb, tehát a legügyesebb, ezt be kell bizonyítanom. Így kerül képbe a kos, az egyenes nyílt küzdelem bajnoka, a napkirálysághoz szükséges erő. A Nap uralomban az oroszlánban, erőben a kosban van. A küzdeni tudásommal, az uralomra készülök, így megcélzom az oroszlán túloldalát a vízöntőt, selyemkendő képében. Ha az oroszlán az ötödik jegy vele szemben a 11. jegy, a túloldal a vízöntő. A selyemkendő egyébként a vízöntő évköri egység mérleg dekádját jelöli, és egyszesmint az érintetlen tiszta szüzi minőség (úgymint hártya) jelölője, de ezt már tényleg csak igazi szellemi harcosoknak szánom és később részletezem.

Ha "ha meg nem haltak" olvasás közben, és bírod még, napvilágra kerül, hogy milyen egységes rendszert tanít a mese, hogy milyen mély a mondanivalója, hogy csodát rejt, és minél mélyebben ismered a szimbólumrendszerét, annál többet mond. Ha ez átjön belőle már megérte. Mondások, mondókák az alapokat, az állatöv 12-ének az ismérveit tanítják meg, amit a könyvemben részleteztem. Ott még nem fejtettem ki a vízöntőparadoxont ennyire, most ez következik.

A mese azzal kezdődik, hogy csak szőlője volt a szegény embernek, egyebe semmi. Induljunk ki mi is ebből. csak vízöntőnk van egyebünk semmi, hát legyen ez a vízöntő évköri egység vízöntő dekádja. A harminc napos vízöntő állatöv levegős elemű jegy. Négy elem van van, tűz, víz levegő föld, mely kiadja az élet keretét, és 12 jegy, így 1 elemre jut 3 jegy, 4*3=12, tehát a három levegős jegyünk a vízöntő, ikrek mérleg. Harminc napos vízöntő állatöv is három részre osztható, első 10 nap saját maga, tehát a vízöntő, második 10 nap a sorrendben rákövetkező levegős jegy az ikrek, harmadik 10 nap a rákövetkező levegős jegy a mérleg. Érdemes megtanulni, alaptétel, nagyon gyakran csak így értelmezhető a népmese. Hiszen ahogy a főhős végigjárja az útját, úgy halad a mese végig sorrendben a dekádokon. Ha a kezdetet felismertük, utána már csak sorrendbe végig kell menni.

Már egész sokat kiderítettünk, és akkor ezután beugrik a képbe egy undok béka, és nem lehet teljes a lelki békém, ha nem értem meg miért pont béka. A kígyó, béka, meg csúszómászók általában a skorpiót idézik meg a mesében. A vas(keddel) csak ráerősít, ugyanis a skorpió ura a mars, féme pedig a vas, kedd pedig maga is a mars napja a nyugati asztrológiában. (Waldorf oviba keddenként egyébként árpát esznek, az a mars növénye). A kérdés az is, miért is nem a magyar hagyomány hét bolygórendszer hétnapi beosztását használja, ami másként van, mint a nyugatiban. Azért, mert a népmese a vízöntő hatást tűzte zászlajára, és ezt a nyugati asztrológia hírből sem ismeri, itt pedig a túlélés kulcsa. A legnagyobb és a középső, tehát fejlődési utam első és második lépése sem ismeri, és ha rajta múlna csak a túlélés, tényleg nem maradna semmijük, még szőlőjük sem. Vitatkoznak, a halak hónapba vagyunk e még, vagy már a vízöntőbe, és nem nyelik le az istennek sem azt a békát, hogy egyszerre mindkettőbe. (A halak az utolsó 12. jegy a vízöntő előtte van eggyel, tehát a 11. jegy, tehát az állatöv rendes menetéhez képest visszafelé haladnak a korszakok egyébként).

Ám attól még hogy ezt elutasította az első kettő, létezik, így harmadszorra is odaugrik az a béka, és ha felismertem, hogy ha odaugrott, ott a helye, akkor megosztom vele amim van, mert éhes. A népmesében gyakori jelenet, hogy odamegy egy ősz öregember (Szaturnusz), kér a kenyeremből, és ha adok megigéri, jó tett helyébe jót várj. Ez a leg energiahiányosabb jegy a bak (ura a szaturnusz) éhes képviselőjének bak dekádja, hiszen ebben a téli hónapban van a fényből a legkevesebb. A béka pedig a halak korszak időben első dekádja a skorpió. (Hiszen visszafelé halad a korszak, tehát önmaga a halak kor halak dekádja lesz időben a halak korszak utolsó lépcsőfoka, amely jelenleg is tart (egy dekád elvileg úgy 700 évig tart).

Adott a vízöntő paradoxon, a túlélés kulcsa, mely egy nyitott könyv, egyik oldala a halak, a dekádjaival szép sorba, másik oldala a bak a dekádjaival sorrendben. A vízöntő pedig ráfolyik két oldalra, érdemes nézni az ábrákat. Hogy miért van ez így, máshol részleteztem (Pap Gábor, és a népmesék vesszőparipáját a vízöntő paradoxont) most visszatérek a meséhez. Ha megértem, hogy szegény emberként is korlátlanul gazdag vagyok, a teremtő egység királya leszek a mese végére. Hiszen az így két irányba szétfolyó vízöntő által azok a teremtő tejút energiák jutnak be a rendszerbe, melyek fenntartják az élet emberi szintjét, a fejlődés lehetőségét. Első ábránkban ez egy nyitott könyvként jelenik meg először, ez a mese viszont már az elején becsukja a könyvet, a múlt jelen jövő, a tettek és következményei, most összeér. Talán azért mert ma már a csukott könyv gerincénél vagyunk.

A legkisebb fiú jó szívvel megosztja amije van, bemutatva ezzel az ikrek viselkedését, amúgy "magyarosan", hiszen a nyilas (vagy ló vagy íjfeszítő) testiség a túloldal, az ikrek szellemiség következménye. Ez a tejút vagy élettengely, melyre keresztbe tesz a mai halak-szűz halál tengely, hogy mégis van élet a vízöntő-hatásnak köszönhető. Ha így túlléptem az önző bika, minden az enyém szellemi harácsolásán, és megosztom amim van, megkapom a bika szellemiség javadalmát, a túloldalt skorpiót, a 'vesszőt', a teremtés kivitelezőjét, ezáltal pedig a kezes bárányokat, (ahogy a mese nevezi őket). A kecske, juh vagy bárány (vízöntővel megpecsételve) a bak keleti megfelelője, így eljutottunk a bak jegy bika dekádjához. A "tenger szőlő" pedig a megidézi a vizes elemet a halakat, a bőséggel annak is a rák dekádját, a fényben leggazdagabb időszak jelölőjét. Mindez azáltal lett, hogy ikrekként viselkedtem (vízöntő középső dekádja), és azáltal megkaptam az ikrek szellemiség következményét is a nyilas testiséget, ezzel a lovat.

A könyv gerince következzen, ahol a Halak kor halak dekádja az a viselkedés, amit a testvérei képviselnek, aminek lényege, "a többiek nagy mérgükben szétszedték..., hogy az öccsük ne lásson onnét." Remélem innét nézve azért belátható, össze is szedem magam és folytatom. A bak jegy szűz dekádja, ama érintetlen, tiszta romlatlan szüzi minőség, mint vékony síkfelület, selyemkendő, amelyet a szétszedett, szétesett állapot nem rontott meg. Vagy az a szélben hullámzó síkfelület, melyet a kantárra tűz a főhős, és mely minket is ide irányít a vízöntőhatás megértéséhez. A vízöntő egyébként azáltal jut tejútenergiákhoz, hogy a térbeli három dimenzióját és az egy idődimenzóját két irányba menő két-két dimenzióra váltja át, ezek pedig síkhullámszerűen áradnak rá a két szomszédos jegyre. Időkiterjedésként nincs jelen, hatása annál inkább, mert ezáltal jut abba a dimenzióba, ahonnan lehozza és áramoltatja a mag energiáját. Jöjjön a vízöntő mérleg dekádja, az ítélet, az eddig megszerzett tudás javadalma a teljesség boldogsága. "Még ma is élnek", benned, ha sikerült végigolvasnod.