Az obsitos

Egyszer volt egy katona, de ez olyan öreg volt, hogy már nemigen bírta a szolgálatot, szabadságot kért hát a királytól, meg egy kicsi útiköltséget. A király szabadon eresztette az öreg katonát, s adott az útra három krajcárt. Elindul az öreg katona hazafelé, s amint megy, mendegél, találkozik az úton Krisztussal meg Szent Péterrel. Mind a ketten koldusruhába voltak öltözve, s kértek valamit a katonától Isten nevében. A katona három krajcárjából egyet nekik adott. Azzal elváltak egymástól. De alig ment egy puskalövésnyire, másodszor is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, s kérték, hogy adjon még egy krajcárt Isten nevében. "Hát jól van - gondolta a katona -, ezzel a két krajcárral úgysem sokra megyek" - s az egyiket nekik adta. Elválnak egymástól, de egy fertályóra nem telik bele, harmadszor is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, s harmadszor is kérnek tőle egy krajcárt az isten nevében. - No - mondja a katona -, még éppen egy krajcárom van, azt is kendteknek adom. Majd megsegít engem úgyis a jó Isten! Krisztus meg Szent Péter nagy hálálkodással továbbment, a katona is ment a maga útján, de alig ment egy jó hajításnyira, negyedszer is elejébe került Krisztus meg Szent Péter, hanem most már nem koldus gúnyájában. - No, te katona - mondotta Krisztus -, látom, hogy jó szíved van. Megérdemled, hogy jót cselekedjem veled. Mondd meg nekem, mit kívánsz az első krajcárért. - Egy olyan jó pipát - mondja a katona -, melyből a dohány soha ki nem fogy. Még jóformán ki sem mondta, már szájában volt a pipa, s égett benne a jó verpeléti dohány.

- Hát a második krajcárért mit kívánsz?

- Egy olyan tucat kártyát - mondja az obsitos -, hogy ha játszom, mindig én nyerjek!

Krisztus egy kicsit megcsóválta a fejét, de teljesítette a katonának azt a kívánságát is.

- No, most mondd meg, míg kívánsz a harmadik krajcárért?

- Egy olyan zsákot - mondja az obsitos katona -, amelyiknek csak azt kell mondanom:

"szorítsd, zsákom!" s befogja, ha kell, az egész világot. Megvolt a zsák is mindjárt.

Na, jól van, elválnak, Istennek ajánlják egymást, Krisztus meg Szent Péter megy nyugat felé, a katona kelet felé. Addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Bemegy ottan egy vendégfogadóba. Ott éppen kártyáznak az urak, közéjük ült, elnyerte a pénzüket, aztán evett- ivott, amennyi belefért. Kérdi a korcsmárost: - Mi hír a városban, korcsmáros úr?

- Itt bizony az a hír, vitéz uram, hogy az őrszobából minden éjjel eltűnik a királynak egy katonája, s nem tudja senki lélek, hogy hová, merre tűnnek el, ki viszi el. Hiszen az obsitosnak sem kellett egyéb, ment fel egyenesen a királyhoz, jelentette, hogy kiszolgált katona, ő ma éjjel beül az őrszobába, s majd megmutatja, hogy őt nem viszik el onnét. - Jól van - mondja a király -, eredj, fiam, próbálj szerencsét, ha megtudod, hogy ki viszi el az én katonáimat, egész életedre úrrá teszlek. Azt mondta az obsitos:

- Nem kell nekem semmi ajándék, felséges királyom, csak adjon ma éjjelre tizenkét hordó

bort, tizenkét hordó pálinkát s tizenkét szál gyertyát. No, azt adott a király jó szívvel, volt elég bor is, elég pálinka is, elég gyertya is! Bemegy az obsitos az őrszobába, meggyújtja a tizenkét szál gyertyát, csapra üti a tizenkét hordó bort, s a tizenkét hordó pálinkát. Aztán eléveszi a kártyáját, s elkezd magában játszani, mintha más is ülne az asztalnál, mondogatja:

- Tromfot, János, egyél-igyál, János! Pedig nem ült ott rajta kívül senki, magamagát biztatgatta, ő volt maga az a János. Egyszer csak, amint ott iddogálna, s ütögetné a kártyát, megszólal valaki a padlásról.

- Húzódj félrébb, János, mert rád esem!

- Dehogy húzódom, jobb, ha ideülsz mellém, s kártyázol velem.

Abban a pillanatban csak leesett elejébe két láb. Fölpillant János a padlásra, s odaszól: - Én két lábbal nem tudok kártyázni. Abban a pillanatban leesett annak a valakinek a dereka is. Egyenesen a két lábra esett, s ott állott az obsitos előtt, fej nélkül. Mondja János:

- Én fejetlen emberrel nem tudok játszani.

Hiszen leesett mindjárt a feje is, ott állt előtte maga az eleven ördög.

- No - mondja az obsitos -, ülj le, komám, igyál s kártyázz velem! De ahogy ezt mondotta, egyszeriben megnyílt a padlás, s csak úgy potyogtak le az ördögök. Egy szempillantás alatt tele lett a szoba ördögökkel.

- Szaggassátok széjjel - parancsolta egy öreg ördög a többinek -, de úgy, hogy egy csepp vére se csöppenjen el!

- Hiszen majd szerteszaggatlak én! - kiáltott az obsitos, s azzal csak szólt a zsákjának: -

Szorítsd, zsákom! - s amennyi ördög volt, mind befogta a zsákba, aztán jó erősen bekötözte, a zsákot lefektette a földre, s ő is lefeküdött a priccsre, s aludott, mint a bunda. Reggel jön az inas az ajtóra, kopogtat, hadd lássa, ott-e az obsitos. Kikiáltott az obsitos nagy mérgesen:

- Hagyj aludni, ne háborgass!

Fölmegy az inas a királyhoz, s jelenti, hogy a katonának semmi baja.

- De ilyen-olyan adta, ne hazudozz nekem! - mondta a király, s jól pofon üti az inasát. Küldi a másik inast, hadd nézze meg az. De az is csak azzal ment vissza, hogy nincs annak az obsitosnak semmi baja, csak aludni akar. A király jól pofon üti ezt az inast is, aztán lement maga, kopogtatott az ajtón, s beszólt:

- Itt vagy-e, obsitos?

- Itt, csak menj a pokolba, hagyj aludni! A király nagy szégyenkezve elsomfordált, nem szólt semmit. Úgy ebéd táján felkel az obsitos, megy a királyhoz, s jelenti, hogy nem történt semmi baja.

- No, fiam - mondja a király -, még nem volt ilyen emberem, mit kívánsz? Mondta az obsitos: - Nem kívánok én egyebet, felséges királyom, csak csináltasson egy akkora üllőt, hogy azon egyszerre tizenkét kovácslegény dolgozhasson. Adjon mellém huszonnégy kovácslegényt, minden kovácslegénynek egy hordó bort s egy sütet kenyeret. Hiszen a király jó szívvel teljesítette az obsitos kívánságát. Megy az obsitos az őrszobába, vele megy a huszonnégy kovácslegény, viszik a nagy üllőt s a sok kalapácsot s a huszonnégy hordó bort. Ott az üllőre ráfektetik a zsákot s míg tizenkét kovácslegény itta a bort, a másik tizenkettő verte a kalapácsot. Hej, uramteremtőm, jajgattak az ördögök, könyörögtek, hogy ne üssék, többet a tájéka felé se jönnek az őrszobának.

- Hát jól van - mondotta az obsitos -, adjatok róla írást. Bezzeg hogy adtak jó szívvel, csak ne bántsák. Amint az ördögök írást adtak, felment a királyhoz az obsitos, s mondta:

- Itt az írás, felséges királyom, ne féljen az ördögöktől.

- No, fiam - mondotta a király -, annyi aranyat adok, amennyit csak elbírsz.

Mondotta az obsitos:

- Nem kell nekem semmi, felséges királyom, megélek én anélkül is. Azzal továbbment az obsitos. A dohánya sohase fogyott el, pénze is volt elég, nem szorult senkire. Hanem telt-múlt az idő, s az obsitos erősen megöregedett. Egyszer csak Krisztus hozzáküld egy angyalt, hogy vigye fel a mennyországba. Mondta az obsitos:

- Nem megyek én, nem akarok én még meghalni.

- De - mondotta az angyal -, velem kell jönnöd, nélküled nem mehetek vissza.

- Bizony, ha nem, akkor ittmaradsz. - S szólt a zsáknak: - Szorítsd, zsákom! - s beszorította az angyalt a zsákba. Hiszen jól van, de ettől az órától kezdve az obsitosnak nem volt nyugodalma. Erősen megöregedett, megkívánta a halált. Ő bizony kieresztette az angyalt a zsákból, s elindult vele a mennyországba. Fölmennek a mennyország kapujába, kopogtatnak. Kiszól Szent Péter:

- Ki van odakint?

- Én vagyok, az obsitos katona, engedj be, szentséges atyám!

- Menj a pokolba - kiáltott ki Szent Péter -, amikor híttunk, nem jöttél, most már hiába jössz!

Hej, megszomorodott az obsitos, elindul a pokolba, de amint közeledett a pokol kapujához, észrevették az ördögök. Kiabálták:

- Jön az obsitos! Jön az obsitos! - s ahányan voltak, mind nekidőltek a pokol kapujának, hogy az obsitos be ne menjen.

- Eredj a mennyországba! - szóltak ki az ördögök.

Mit volt mit tenni, visszament a mennyország kapujához. Beszól a kapun:

- Eressz be, szentséges atyám! Kinyitja Péter a kaput, s mondja neki:

- Menj innét, nem eresztlek be, nincs itt helyed.

- No - mondja az obsitos -, ha sehol se találok nyugodalmat, szorítsd, zsákom, Pétert is!

Abban a pillanatban befogta a zsákba Pétert. Kijön Krisztus a nagy kiabálásra, s kérdi:

- Hol vagy, Péter?

- A zsákban, uram, eressz ki, eressz ki! Szólt a Krisztus!

- Ereszd ki, zsákom, Pétert, fogd meg az obsitost. A zsák szája azonnal megnyílt, Péter kijött belőle, s belekerült az obsitos, s még ma ott is fekszik a mennyország kapuja előtt, ha azóta be nem eresztették!

Benedek Elek

Magyar mese- és mondavilág 2. kötet

Ezt a mesét azért választottam, hogy megtudjam, miért is nem kerülök a Mennyországba, hisz én vagyok a főhős, bár ezzel a mesével legalább a kapujáig eljuthatok, esetleg beeresztenek.

Szembetűnő, hogy a 3-as szám szerepe erősen hangsúlyos, hiszen 3 krajcárt kap, s ad, három kívánságát teljesítik, 3 részletben jön az ördög, harmadszorra kopogtat maga a király az ajtón, 3-szor szorít be a zsákba az obsitos. Tehát főhősünk mindhárom szinten, test lélek szellem szintjén, felfelé törekszik. A 3 egyébként a nyilas száma, ami a királynak, vagyis oroszlánnak a földi uralmával szemben a nyilas szakrális uralmát jelenti, melynek hatalma nem az anyag uralásából ered, hanem az azon túli világ (tejút)ereje, az örök élet, az isteni mag ismeretén alapul.

A magyar királyok 'kettősként' uralkodtak, a király, a világi uralkodó, a jang, a kiáradó mellett mindig ott volt a főtáltos, a jin, a befogadó, például Attila mellett Buda. Itt is kettős uralom van, ám míg a király elsomfordál, mikor nem engedi be az ajtón az obsitos, és elszégyelli magát, addig az obsitos sem jut be a Mennyországba. Erre a kettős szerepre, ami egyébként az ikreket idézi meg, hiszen egy ló testiség tengely túloldala az ikrek szellemiség, és az 'egymásért küzdünk' alapon nyugszik, ránehezedik a mai kor halak-szűz halál-tengelye. Hiszen milyen a mai világ? Várjuk a csodát, miközben nem hiszünk benne, annyira keveset érzékelek a valóságból, hogy még a saját gondolataim teremtő erejét sem mérem fel, nemhogy ki tudnám fürkészni a Jóisten jelzéseit, szándékait.

És ha már a király szűz típusú gondolkodását megragadtuk, lépjünk át a szakrális uralom bűnbeesésébe. Én vagyok az Isten, élet és halál ura, én mondom meg mikor. Válogatás nélkül mindenkit uralmam alá hajtok, nehogy már jót akarjon nekem. Ez tényleg napjaink leképeződése, ahol a rossz, ártó erők rövidtávon győzedelmeskedhetnek a jók felett, vagy túlélő, vagy mártír lehetek, anyagi ellehetetlenítés, leégetés, elzárás veszélye fenyegethet. Káin vagy Ábel útja. Törvényszerű, mert ez a halak-szűz korszak. Csak az ingyen kegyelemben bízhatok, vagy beeresztenek, vagy nem. És abban, hogy az új korszak elkezdődött, és ha jót akarok, talán érvényre tud jutni. Ennek persze egyenes következménye az ellenerők félelmének növekedése, az általuk felállított mátrix egyre fojtogatóbb szorítása, így akik ebben az örvényben élnek egyre mélyebbre kerülnek, velük én is, hiszen minden lépésem, minden gondolatom egy választás, a fény vagy a sötét útjára visz, vagy lehúz az örvény, vagy fölfelé vezet az utam.

Szóval mindenkihez mindig odamegy Jézus Krisztus és Szent Péter, mindig megkapom azt, amire akkor szükségem van, és tudattalanul is átadom a másiknak mindazt, ami őt ott és akkor előreviszi. Talán fogják a kezem és vezetnek, megmutatják az utam, nekem csak végig kell mennem rajta.

"Látom, hogy jó szíved van. Megérdemled, hogy jót cselekedjem veled."

Első lépésben szellemi javadalmat kér, hiszen a pipa jellegzetesen a szellemi teremtés attribútuma, nem csak a népmesei, hanem az ábrázolásos népművészetben is. Második esetben a tudással a birtokomban kezembe veszem a sorsom, tehát olyan kártyát kérek, amivel mindig nyerek. Most Krisztus után egy kicsit én is megcsóválom a fejem, mert azért az élet nevű iskolában nem mindig jutnak nekem a 'nyerő' lapok, és úgy utólag visszagondolva nem bánkódom miatta. Harmadik esetben egy zsák jut osztályrészül. Aki nem az én partimat játsza, az pórul jár. Ha én lennék a 'Jóisten' személyesen, akkor ezzel a három hatalommal rendet tartanék, de hát mint főhős elbuktam, csak az ingyen kegyelemben bízhatok. Szóval király akarok lenni, tej(út)hatalomra, teljességre törekszem, így egy éjjelre behívom az állatöv 12-esét, és mint magam is egész mit nekem, behívom a jelen korszak ártó erőit. A halak korszakban ki jöhetne más, mint maga az ördög, HATni akar rám, mindhárom szinten, 666. Ha nem megy altájék irányból, jöhet vágyakon keresztül, és ha a gondolkodásmódját is átlátom, hát szétszaggat, megvalósítva a halak szellemi mentalitásának, a szűznek a túloldalát, a szétaprózás általi rombolást. Egy csepp vérem se csöppenjen el, ne is érezzem, hogy háború folyik ellenem, hogy szívják a vérem. Hát én egy nagy zsákba belepakolnám a sok cukros nyálat, amivel a gyerekeim etetik, utána dobnám a TV-t is, a sok képes könyvet, elég képes a valóság, stb.

Jön a király és elszégyelli magát: így is lehet élni, hihetetlen?! Én is csak akkor hiszem el, ha megtapasztalom. Erre kiváló lehetőség a 24 kovácslegény. Tehát a kovács, mint a Mars képviselője bennem a nap 24 órájában töri az ördögöt, s erre törekszem magam is. Akkor most elnézést kérek a cinizmusomért, egy pohár bort, egy ördög megütve. Iszom a spirituszt, a borba zárt fényt, és segítségével erőt kapok a küzdéshez. Persze ma olyan a világ, hogy írás kell róla, nemhiába ez is a szűz Merkúr sajátja. Hiszen ma a háború az írás mezején zajlik, akinek van papírja mindent megtehet, akinek pedig nincs: nehéz munkával keresheti.

Végülis az obsitos az igazi király, boldogan élt, és boldogan halhatott volna meg, átjutva a Mennyországba, ha azt választotta volna. Én vagyok élet és halál ura, én mondom meg hol és mikor. Én vagyok az Isten, és/vagy orvos, stb. Jót akarok, és aki nem úgy gondolja, mint én, az, elfogadhatatlan, legyen szó angyalról, életről-halálról, eutanáziáról, gyermekszülésről, politikusokról, stb. Pedig ha akkor nem kellett, most nem biztos, hogy megadatik. Próbálunk egyezkedni a sorssal, alkut kötünk vele, úgy irányítjuk az eseményeket, hogy mégiscsak megtörténjen, amit szeretnénk: mesterséges megtermékenyítés, abortusz, társkereső oldalak, ima, stb. Hát kérem, mindennek van következménye, és mindig van ingyen kegyelem, mindig van remény, hogy megvalósul, amit szeretnék. Én is csak az ingyen kegyelemben bízhatok, talán bejutok a Mennyországba. Ki akarok lépni az ördögi körből.