Halkisasszony 

Halkisasszony

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, de az Óperenciás-tengeren még innen, volt egyszer egy nyomorult szegény özvegyasszony, akinek csak az a szerencséje volt, hogy csupán egyetlen gyermeke született, egy fia; mert ha sok gyermeke lett volna, talán étlen-szomjan kellett volna a nagy szegénység miatt elpusztulniok.

Amikor a fiú akkorára nőtt, hogy legénysorba jutott, egy vasárnap halászni ment, hogy legalább aznap legyen mit enniök, ne kelljen még azt a napot is étlen-szomjan ünnepelniük.

Halászott, halászott, addig halászott ott a víz partján, míg valahogy egy kicsi, fényes halat nem fogott. Hej, kapta tüstént nagy örömmel kézbe a halat, s uzsgyi el, szaladt haza, hogy az anyja teremtsen belőle azonnal egy kis vasárnapi ebédet. De utána azért csak szaporán visszament tovább halászgatni, hátha lenne még szerencséje.

Közben otthon a szegény asszony vette nagy örömmel a kést, s neki a halnak, hogy felhasítsa. Hanem megszólal egyszer csak az a hal:

- Fel ne bonts, te szegény asszony, ha jót akarsz magadnak is, fiadnak is!

- Jaj, kedves, szép halacskám, hát te beszélni is tudsz? - mondta örömmel az asszony. - Dehogyis bántalak! Bár, bár... ámbátor... mit együnk ebédre, ha nem téged, mikor még kenyerünk sincs?

- Ó, ha csak annyi a baj, ha csak azért akarsz megölni, hogy megegyetek - mondja a halacska-, azon én segíthetek. Menj ki a fiadhoz, s kívánj a hálójába, amennyi halat csak jónak látsz. Hanem engem tégy be addig a párnák közé.

- Téged, a halacskát? Nem fulladsz meg ott?

- Bízd csak rám - mondta a kis hal -, s tedd, amire kérlek.

Jól van, beteszi a halacskát a párnák közé, s megy az asszony nagy ízibe ki a fiához. Mondja neki, hogyan járt a halacskával.

- Szép, szép, hogy beszélt az a halacska - mondja erre a fiú -, de vajon igazat beszélt-e? Kipróbálhatjuk! Mi lenne, ha kívánnánk kezdetnek csak egy félvékányi halat?

Még jóformán ki se szalasztja a száján a kívánságát a fiú, hát már ott ugrál a hálójában egymás hátán a sok hal. Egy rántással kiemelt egy jó félvékányit. Az anyja azonnal kötényébe szedte a sütni való szép nagy halakat.

- Mára elég is - mondta a fiú.

Vállára vette a hálóját, s mentek haza mindketten, nagy örvendezéssel.

Azt mondja a hal otthon a párnák alól, ahogy a fiú anyja benyit a szobába:

- Na! Lelkem, öreganyám, hát meg van-e elégedve velem?

- Meg én, édes kicsi halacskám, nagyon is, hátha még egy kis zsírom is volna, hogy kisüssem a halakat!

- Ejnye! Lelkem, öreganyám - elkezdi a hal -, hiszen most már azt is csak kérnie kell: kérjen magának, amennyit akar. De aztán igyekezzék hogy ebédelhessünk, mert én is már nagyon ehetném.

Na jó, az asszony épp csak odagondol magának egy jó bödönre való zsírt. De jóformán még ki se gondolta, s máris ott volt egy bödönke zsír az asztalon. Az asszony éppen meg akarta köszönni a kis hal szívességét. Néz a párnák felé, s mit lát? A párnákon egy szép fiatal lány, de olyan gyönyörűséges, hogy annál szebbet kívánni sem lehetett volna.

S már pattan is ki az ágyból, a szoba közepére.

- Haj! - csapta össze a két kezét az öregasszony nagy ámulatában. De még a fia! Az még szólani se tudott, csak fényesedett a két szeme a nagy bámulástól. Ez volna jó őneki feleségnek! Ezt kellene tüstént megkérni, ha legalább egy hangot ki tudna kényszeríteni a torkán.

Hanem megszólal a szép kisasszony, s azt mondja:

- Csak egyet se bámulj, te szegény legény. Élek, itt vagyok, s ha kellek, kellhetek, ha akarod, legyen úgy, hogy csak ásó-kapa s a nagy harang síró szava válasszon el minket egymástól. Hívjál vendégséget, hadd legyek a feleséged, mert te mentettél fel az átok alól!

- Haj, édes szentem, hogyne kellenél - mondta a fiú nagy örömmel. Még jóllakni se tudott nagy örömében, csak kifordult rögtön a házból, s ment összehívni a lakodalmi nagy vendégséget.

Kérdi a szép halleány, amint a fiú hazaért:

- Kiket hívtál meg?

Mondja a legény büszkén, hogy kiket: meghívta a lagzira magát a királyt, az első úri cselédségével együtt.

- Ejnye, ejnye - mondja neheztelve a lány -, hát te még nem tudod, hogy nagy urakkal nem jó egy tálból cseresznyét enni? Hát nem tudtál inkább magadhoz való szegény embereket invitálni össze? Hanem, ha már ennyiben van, csak meg ne bánd. Mert hogy férnek el ebben a füstös viskóban? Hogy fogadjuk, hova ültetjük őket? No, de ezen még segíthetek!

Azzal kiment a lány az udvarra, s állított egy perc alatt oda olyan nagy kacsalábon forgó, gyémántfoglalatú aranypalotát, hogy a napra lehetett nézni, de arra szemvilágvesztés nélkül egyet se.

Na jó, rendes időben megérkezik a király a fő-fő udvarnokaival. Látja nézi a lányt a király, s igen-igen megtetszett neki a szép halkisasszony. Úgy odalett érte, hogy azt mondja nyomban a tudós tanácsadóinak:

- Már akárhogy s mint, akár istenes erővel, akár ördögi praktikával, de nekem utat nyissatok arra, hogy ez a gyönyörűséges szép fehérnép az enyém lehessen, mert én azt úgy megszeret­tem, hogy nekem e nélkül a fehérnép nélkül többet nem élet az élet!

- Ó, felséges királyom - mondja egyik tanácsosa -, ezen segíthetünk. Annál könnyebb sincs! Hívassa magához azt a fiút, s mondja meg neki, hogy ha holnap reggelre a királyi palotával szemben levő erdőről annyi öl fát nem vág, s azt ölbe rakva ki nem szárítja, amennyit a király harmadmagával egy nap alatt ne tudjon számba venni, karóba kerül a feje.

Hát jó. Elmúlt a lakodalom, el egy nap. Hívatja magához a király a fiút, s mondja a parancsot neki. Ezt s ezt kell holnapra megtenned!

Megbúsul a fiú, hogy mit tegyen ő most?

Kérdi otthon a felesége, ugyan mi bánata van, hogy olyan nagy búra hajtotta a fejét.

- Elég nagy az én bajom - mondja a fiú -, mert ma még van életem, de holnap szervusz világ s vetett ágy - karóba kerül a fejem! Többet nem is mondok.

De a felesége csak azért sem hagyott békét neki, s addig faggatta míg a fiú el nem mondta, hogy mi az a nagy baj.

- Mondtam én, ugye - kezdi a halleány -, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni! Hanem ez már megvan. De ezen még megpróbálok segíteni. Te csak feküdjél le. Reggelre meglátjuk, mi lesz belőle.

- A fiú lefeküdt, azzal a halleány meg kilépett az ajtó elé. Megfújt gyorsan egy ezüstsípot. Hát egyszerre gyűlni kezdett ott az udvaron annyi ördög, hogy a földnek nehéz volt tartani.

Azt mondja akkor a halleány:

- Azt parancsolom, hogy menjetek neki annak a világnagy királyi erdőnek, s mind egy utolsó szálig levágjátok s ölbe rakjátok, hadd legyen a királynak elég fája, ha fa kellett neki!

Még jóformán ki se mondotta a halleány a parancsot, már dolgozott a sok ördög. S míg a lány egyet térült-fordult, mind egy utolsó szálig levágták azt a világnagy erdőt, s a legutolsó forgácsig ölbe is rakták. Akkor a halleány sorjába ráfuvingatott az ölfára, hogy a nyers hasábok száradjanak ki.

Ahogy reggel lett, a király nagy kíváncsian pillantott ki az ablakon, mi lett az erdejével. Amit látott, attól valósággal megrökönyödött. Okolta a tanácsosokat is meg magát is, hogy miért nem adott más parancsot. Mert erdő nincs, asszony sincs most!

Azt mondják a tanácsosok most a gyötrődő királynak: egyet se törje rajta az eszét, az árt az egészségének! Hanem Most már csak azért is karóba kerül a feje annak a senkinek! S azért is felséges királyné lesz a halleány! De miképpen? Mondják erre a tanácsosok:

- Ki kell adni a parancsot, hogy azt az égig érő kősziklát, ha holnap reggelig szét nem hányja a fiú, s a helyén szőlőhegyet nem állít, hogy abból reggel a király szőlőt is egyék, a mustjából is igyék, karóba kerül a paraszt feje!

Hát jó. Tüstént hívatja a király a fiút, s mondja neki a kívánságát.

Búsult, búsult újból a fiú úgy, hogy majd belévakult. Hanem azért most csak elmondta otthon a feleségének az egész dolgot, azzal, bánja is ő már, legyen, ami lesz!

- Na! Látod - mondja a felesége -, mind így jár az, aki nagyobbra vágyik annál, amit ér. Hanem már benne vagy. Csak feküdj le, s aludjál reggelig, én megpróbálom ezt is eligazítani.

Estére kerülve kiment a halkisasszony a szikla alá. Elővette az ezüstsípját, belefújt. Özönlött megint a sok ördög, hogy annyi lett, mint egy országos nagy vásárban a ló meg a marha.

Mondja a lány:

- Azt parancsolom, hogy ezt a sziklát tüstént széthányjátok, a helyét megtrágyázzátok, szőlővel beültessétek!

Jól van, alighogy kimondotta, s alig fordult rá egyet-kettőt maga körül, már el is végezte az ördöghad az egész dolgot.

Most a halleány nekilátott maga a soroknak, s mind rendre végigfuvintotta azokat. Hát mind megfogant, fürtöket termelt, s reggelre meg is ért!

Költi reggel a felesége a fiút, hogy csak menjen ki a szőlőbe, hozzon szőlőt, csináljon mustot a királynak.

Úgy is lett.

A király evett a szőlőből, ivott a mustból. S amennyit vigasztalódott, hogy erdője helyett legalább szőlője van, legalább annyit búsult, hogy az a szép fehérnép mégsem lesz az övé.

Hívatja ismét nagy nekibúsultan a tanácsosokat. Most süssenek ki valami nehéz feladatot, de olyat, hogy abba igazán belebukjon az a fiú.

- Uram király - mondják a tanácsosok -, ha már ennyibe van, meg kell hívatni avval a mihaszna kicsodával holnap délre udvari ebédre az Ég-Föld Szellemét. Ha nem hívja ide, fejét veszti.

Hívatja a király magához a fiút, s mondja, hogy mit kell tennie, mert ha nem, karóba kerül a feje s varjaknak a teste.

Megrökönyödik erre a királyi parancsolatra a büszkeségével annyi bajt szerzett legény úgy, hogy még hazafelé se nézett, csak úgy maga elé vette az utat, s megindult árva fejével egyfelé, maga se tudta, merrefelé. Ezer szerencséje, hogy meglátta a halkisasszony-felesége, amint éppen a Küküllő hídja mellé ment volna nagy lógatott fejjel, onnan kiáltotta vissza. Szomorú volt a fiú, de hát csak elmondta a felesége könyörgésére, hogy milyen nagy baj van.

- Na - azt mondja akkor a halkisasszony-felesége -, látod azt a göthös gebét? Nyergeld meg. Ülj a hátára, s bízd rá magad. Ahogy akar, úgy menjen, ahol akar, hadd álljon!

Gondolja a fiú, megteszi ő most már ezt is, ha ez kell, bár úgyis mindegy. El volt szánva a fiú, hogy megy majd, míg el nem éri az Óperenciás-tengert, s oda beleöli magát.

Fel is ült menten a gebére, s útnak indult. Még nem is ment olyan messze, amikor egyszerre nagyot csattan az ég, s erre megáll a gebe, s hallatszik a szózat:

- Menj csak haza, szegény fiú, s mondd a te királyodnak, hogy ott leszek holnap délre, udvari ebédre, de nekem olyan ebédet adjon fel, akit nem én teremtettem, hanem ő állította elő a maga királyi hatalmával!

A gebe akkor abból a helyből megfordult, s még aznap estére a fiú megmondotta a királynak az égi üzenetet.

Másnapra kelve, újból megjelent az Ég-Föld Szelleme, szólította a fiút, hogy együtt menjenek az udvari ebédre. Meg volt illetődve a fiú, de együtt tartott a Szellemmel, kettesben állítottak be a királyhoz.

Volt ott nagy zavar, fejetlenség, jövés-menés, de felterítve s ebédféle semmi.

Erre szó nélkül megfordult onnan az Ég-Föld Szelleme a legénnyel együtt, s a jött úton nyomban vissza is indult.

Amikor egy darabig már elmentek, nagyot csattan az ég. Azt mondja a Szellem a legénynek:

- Nézz csak vissza, mit látsz?

- Jaj - mondja a legény -, a palota eltűnt a föld színéről. Helyén egy tó van, a tóban békák ugrálnak.

- Na - mondja akkor az Ég-Föld Szelleme -, azok a békák ott a király és tanácsosai. Így bűnhődik minden felfuvalkodott, rosszindulatú, nagyot akaró, gonosz ember. De vésd a fejedbe te is, most már örökre, hogy kikhez tartozol, kikkel illik atyafiaskodnod.

Avval úgy eltűnt a Szellem, mintha ott se lett volna. A legény meg hazament nagy örömmel, tanulsággal. S azt hiszem, máig se hívott több királyt vendégül.

Ezt a mesét azért választottam, mert sokat olvastam a fiamnak, és tanítással szolgálhat jelenlegi élethelyzetemre. Én vagyok -ugyebár- az a halkisasszony, aki teljesíti a próbákat a fiú helyett, kvázi az ő, vagyis az én szellemi részem vétségét, a lelkem, a női oldalam teszi jóvá. Hát akkor kezdjük. Mese haladóknak.

A mese induló szituációja kiemelten fontos, hiszen, ha eltalálom, onnantól állatövi sorrendben fűződik tovább a mondanivaló. Az özvegyasszony nyomorult, nincs mit enniük. Ez egy energiahiányos bak helyzet. Megkapta a túléléshez szükséges energiát hal formájában, ám nem ette meg, pedig éhezett, mégsem haltak éhen és így a mese is folytatódik.

A következő részben a teremtés mozzanata kap helyet, és ahol megjelenik a teremtés, ott megjelenik a tejút is. A halak világhónapjában, avagy a halásznak a tejút tengely igazán nem tud megjelenni, hiszen keresztbe tesz neki a halak szűz tengely. Kenyeret kíván az asszony, a búza az élet, a Nap, ura az oroszlán a kenyér pedig a fény anyagba zárt energiája, tehát a vízöntő-oroszlán tengely. Tehát jó úton haladunk, hiszen a bak után a vízöntő következik, ezekszerint a mese a jegyek sorrendjében, kiséves menetben indul, tehát ez a tanítás nekem, mint egyént, a mindennapi életben való boldogulásomhoz segít hozzá. Egyébként a vízöntő nem része a tejúttengelynek, mégis ama egyetlen jegy, mely ennek ellenére mégis le tudja hozni az energiát belőle. Ez a természetben is így működik egyébként, hideg van hó van, fagy van, igazából élelem sincs, és a madarak mégsem esnek le a fáról, -nem is értem.

A vízöntő után a halak következik, és meg is jelenik a 'hal halála ágyban párnák' közt. Persze a halak túloldala a szűz is szerepet kap, 'nem hiszem, míg nem látom' formájában. Csak 'az a tuti', amit megtapasztalok, megtapasztalta. Apró, ámde lényeges mondat "mára elég is". Neked elég lenne, ha az egész világot magadénak kívánhatnád? Tehát a vízöntő energiát is felismertem, és még gátat is (Szaturnusz) tudok szabni vágyaimnak. Magas szintről indulok, mint halász és mint halkisasszony, szép az élet.

A halak után a kos következik. Bár a hal a halak időszakban halálnak halálával meghalt, azért az élet átmentődött a haláltengelyen, 'hála neked' vízöntőhatás. Most aztán, mint a főnix madár (halak második holdház) a tavaszi napfordulós kos felvezetéseként, feltámadott egy szép lány formájában.

Lett energia végre, zsír formájában, a Mars uralta kosban ez már igencsak esedékes. És ha a kos jegyében öntudatra ébredt egy szép lány, akkor már a bika kell, hogy megcsodálja, hiszen ő az élvezetek, a szépség szakértője. Itt azért már kezd a mai világhoz igazodni a mese, feltűnt, hogy az asszony irányít, s ő kéri meg a halász kezét? Akárcsak a 'való életben'. Ebből egyébként az is következik, hogy a férfi csak akkor válhat Nappá, ha először a nő képes Holddá válni, aminek az elfogadás az egyik analógiája. A Halkisasszony még magasabbról indul, hiszen egy szegény legényt fogadott el, miközben a királyt is elnyerhetné.

Szörnyű lehetett az az átok, ami alól felmentette a halász, Vajon mi lehetett? Remélem hamarosan rájövök. Volt egy kulcs eddig, mégpedig az, hogy csak annyit kívánt, amennyire szüksége volt. Emlékezzünk a halak próbájára, elúszik, határtalan, hiszen ura a Jupiter. Hiába tud teremteni lélekből, tehát a női oldal, márha ismeri a vízöntő hatást, ha szellemi oldal nem ad neki keretet, nem szabályozza, nem szabja meg a határt. "Lefordítva": szép, hogy álmodozom, mert ezzel tudattalanul is teremtek, de ha tudatosan nem tervezem meg, akkor teremtményem ugyan lesz, csak lesz e benne köszönet? Egyébként ez a legnagyobb átok, hiszen mivé lett leteremtve, avagy lefokozva szép Földünk, hát itt aztán nem szabtunk gátat szükségleteink kielégítésének. Tudatos oldalam, ments fel az átok alól.

Azáltal, hogy gátat tudok szabni szükségleteimnek, még nem vagyok király, de ha annak érzem magam, még politikusnak orvosnak tudósnak még jó leszek. Így tehát eljött az ikrek ideje,' nagyot mondás' formájában.

Utána a rák, érinti a tejutat, persze hogy teret kap a teremtés, ki más által, mint az asszonytól, a rák urától a Hold képviselőjétől. Hát, ha palota kell, ím legyen (az épített közeg, a palota a bak testiség,megvalósítás túloldalra utal.

Meg is jelentik az álla(po)tok királya, az oroszlán, magának akarja a nőt, és az ellenáll. Ez azért nem semmi. Van egy szegény halász füstös házikóban, meg egy király, és a nő az előbbinél marad. Én itt most elbuktam a vizsgán, ez megalkuvás, nekem pedig ez nem megy. Megpróbálok főhős maradni, szóval, én mint halkisasszony, nem az anyagi hatalommal bírót választom, hanem azt az ígéretes, jóképű szegénylegényt, akiből embert faraghatok. Másrészről a szívemben csak annak van helye, aki nem lop. Azért megint a halaknál tartunk, hiszen ez a tipikus halak szitu, ahol sok az eszkimó, kevés a fóka alapon elveszem a másét, persze törvényszerűen a rosszabb, a gonoszabb nyer. Így jutottunk el a fehérnéphez, a szűzhöz, meg a szűz testiség túloldalához, a halak felfogásmódhoz. Na jó, nem kell gonosz király, jó nekem az a szegény halász, folytatódhat a mese.

Lám, azért a vétség megesett, dicsekvés formájában. Hiszen olyanra büszke a legény, amihez a Jóisten vagy a szerencse által jutott, valljuk meg őszintén, meg se dolgozott érte. Ezért jön el a következő jegyérvénytartam, a mérleg, és ha mérleg, akkor ítélet. Karóba kerül a fejed. A szellemiséged különválik a lelkiségedtől. Olyan nagy bűn volt a hivalkodás?! Én szeretnék többet tudni, aki azt hiszi mindent tud, annak van még igénye tanulni? Jól van ez tényleg nagy vétség. Igazán nem hivalkodásból írom ezt most.

Anubis mérlege után a skorpió és a nyilas következik. Szánom, bánom nem tudom szétválasztani őket, mert mindkettő érinti a tejutat és meg is jelenik az erdő, erő eredője formájában. Egyébként ha a mesében élőfa előfordul akkor megjelent a tejút. A szellemiség alszik, lélekből teremt az asszony. Íme a társadomkritika: átalussza. Pedig most aztán értelem, racionalitás, logika központú a világ, és hol is tart, szalad a végzete felé. De mivel a kisév mentén haladunk, én mint halkisasszony, a halak világhónap-szűz lelkiség mai terméke, legalább szívvel avagy síppal megteremtem a rendet. Rendezetten sorba rakom a fákat, kiszárítom, avagy elszívom belőle az életet, ki más, mint az ördögök, a halak képviselője segítségével.

No, hát ami nyilasban korlátlan élő energia, az holtan hever a bak előtt. Se erdő, se asszony, íme megint a bak energiahiányos állapotához jutottunk, azaz megtettünk egy kört. Kőszikla, vár, város, csont, héj, a váz, a Szaturnusz, egyszóval az élet kerete is a bakhoz tartozik. Hol az élet? Nehogymár ne tudjon folytatódni a mese. Még jó hogy szőlőhegyet tudott a helyére állítani az asszony. Hála neked tejútenergiával rendelkező vízöntő. Egyébként a szőlő egy nagyon tipikus vízöntő képjel, például a manicheizmusban, együtt a dinnyével, bizonyára a leggyakoribb.

Most jön a halak megint, most már "süssenek ki valami nehéz feladatot, de olyat, hogy abba igazán belebukjon a fiú". Íme a halak típusú küzdelem, Ábelünk törvényszerűen alul maradt. A szellemiség megy "lógatott orral", a szeretet az utolsó esélyed. Szóval a szív képviselője adja meg a lehetőséget a tovább-élésre. Amit szeretet nélkül csinál az ember, mit sem ér. Így továbbjutottunk a halakból a kosba, küzdelem formájában, kosból a bikába pedig az ég és föld szellem megidézése által. Hiszen ő csakis a tejút küldöttje lehet, és a bika érinti a tejutat.

Ahol lóval találkozunk, -akármilyen göthös gebe legyen is,- ott a nyilashoz, az ikrek nyilas tengelyhez jutunk el. Ez a mese is a világegyetem működését írja le, s a magyarság felvállalásával a lovat veszi a vállára az ember. Egy ló felvállalása nehéz teher a mai világban. De hát nincs mese, ha az van benne a tejútban, és ráadásul a tejútgalagszis közzéppontjának az irányában, akkor bizony ott kell keresni a Jóistent, vagy legalábbis az Ég és Föld szellemét, a teremtés középpontját. Az ikrek-nyilas tengelyből a rákhoz jutottunk. És ha már a tejúton átjutottunk, na mit is tud létrehozni a király a maga dölyfös hatalmával?  Káoszt.

Ez a mese most happy end vagy nem? Talán igen, mert együtt egységben végül a tanulság ismeretében lehetőséget kapnak a teremtésre. De mégsem Happy end, mert bizonyos részemet le kellett metszenem magamról a továbbélés érdekében. "Szóval nem lehetek "felfuvalkodott, rosszindulatú, nagyot akaró, gonosz ember". És tudnom kell kikhez tartozom. Hogy aztán kinek jut a pocsolyában brekegő békák szerepe, majd a jövőben kiderül.