MÉRLEG

Mint az a zodiákus ábrán látható a Nap körben járása során kirajzolódó nyugati asztrológia szerinti mérleg csillagkép keleti megfelelője a sárkány. A levegő elemű sárkány az őszi napfordulón szeptember 22.-vel kezdődik, ura a Vénusz. Holdciklus jegyei közül az első holdház természetesen önmaga, tehát sárkány vagy páva, a második holdház szarvaskígyó vagy koronás kiskígyó, és mivel kardinális jegy, harmadik holdháza giliszta vagy kolbász.
A
természetben a magok leesnek a földre, a levelek lassan elsárgulnak, tápanyagok
elraktározódnak. Az emberi élet középpontjába a harmóniára törekvés, vagyis
tekintetbe vesszük a körülmények korlátozó hatását. Nem amint akarnánk, hanem
amint lehet. A gyermek is figyelembe kezdi venni a másikat,
kompromisszumképessé válik: te játszhatsz az enyémmel, ha én a tieddel.
A vénuszi időszak a szépítés, a megszépülés időszaka, ilyenkor az ember méltán hiú, mint a páva, hiszen fiatal, és önmagából a legszebbet tudja mutatni, létrehozni. Régen ilyenkor kézimunkáztak, hímeztek, hímeztek-hámoztak, azaz folytonosan latolgattak, táncoltak, énekeltek, ma ez az önfejlesztő tanfolyamok időszaka. Ilyenkorra már a sarkára, SRK(ány)-ára állt, önálló életre vágyik, páváskodik, kelleti magát, keresi az igazit, és persze mérlegel, ki mit tud neki nyújtani. Érdemes jól megfontolni kinek a szekerét fogjuk eztán tolni. A boldog mézeshetek után aztán kiderül kik találták meg a kényes egyensúlyt, kik vetették el a sulykot. Kiből lett tüzet okádó sárkány (megvalósítva ezzel a tengely túloldalát a tüzes Marsot) és kiből lett házi sárkány (megvalósítva ezzel a szaturnuszi béklyókat), hiszen csúnya madár, amelyik a saját fészkébe piszkít. Életünk aztán az állandó méricskélés, osztás szorzás, ha én engedek ebben, te engedj abban című egyensúlykereséssel telik, miközben a szeretet nevében megpróbáljuk észben tartani, ez van ezt kell szeretni. Egy hajóban evezünk és reméljük sikerül úgy kormányozni, hogy ne süllyedő hajóvá váljon.
Tehát adott egy bárka, lehet NOé-é is, de lehet az egy szekér, vagy fészek, hintó, lényege az élet megóvása, egyben egységben, egyensúlyban tartása. Az egyensúly kényes, nem szabad, hogy felboruljon, a lét a tét, az van mérlegen, ugyanakkor az élet megóvása nem egyenlő az élet teremtésével. Azért ez a hintó sok mesében megreked, pláne, ha egy tündér ül rá. A mérleg csillagképre, és mint általában a levegős jegyekre, a két szomszédja, a szűz és a skorpió amúgy is rátelepszik. Jó, jó az egyensúly, a kiegyenlített napéjegyenlőség állapota, de a stagnálás nem éppen az élet folyását szolgálja, a tejútenergiák teremtő erejét be kell vinni a rendszerbe. Ha már kifelé áll a szekered rúdja, jól vigyázz, Anubisnak is van mérlege, és az ítélet az ő értékítélete alapján fog megszületni. Ha a Föld a bárka, ma ki tart ellenpontot ennek a sok gonoszságnak, hogyhogy nem borul a bili? Nagyon 'nagy fényesség' kell hogy legyen valahol, hisz akkora itt a homály.
Az a gonosz hétfejű sárkány pedig nem is csinál semmi rosszat a királykisasszonnyal, csupán elRaGaDja (dragon angolul sárkány, drag elragad). Igazából megvédi, hiszen csak akkor lehet a főhősé, ha kiállta a próbát. Egyébként a hét a bika vagy disznó száma, és ezzel el is jutottunk a mai világ egyik problémaköréhez. Szeretnék vele lenni, de nem akarok gyereket. Fölvállalom a párom, de nem vállalom az ebből adódó következményeket. A disznó uralta élvezetek csapdájába esett a királykisasszony. A csapda pedig nem más , mint a sárkány, aki a szellemi szint vagyis a királyfi másik megnyilvánulása, ha a mesében minden én vagyok, akkor nekem le kell győznöm magamban azt az egyébként logikus gondolkodást, hogy pillanatnyilag nem éri meg, és akkor leszek boldog, ha azt teszem amit a szívem diktál, akkor is ha ez lényegesen több erőfeszítést, áldozatot követel tőlem. A mese alapján boldogságot a lelki tisztaság (királykiasszony) ad, ezek szerint a racionalitásnak, józan észnek kell igazodnia, kell felnőni, felvállalni a szív útját. Vagyis hiába a jó szándék, a szeretet, ha én ebből tudatosan nem valósítok meg semmit, akkor ezt a lelki többletet is elveszítem, aztán persze kereshetem a lelkem, a királykisasszonyt.
'Süsü a sárkány' noha csak egyfejű, tehát a mai halak korszak lelkiség- szembenálló szűz testiség terméke (macska vagy szűz száma az egy és általában a kerek számok), azért ő mégsem gonosz, hiszen csak barátokat,emberi kapcsolatokat szeretne.
Egy ismert mesében a kolbász is előfordul, mégpedig úgy, hogy a szegény ember orrára ránő és csak a harmadik kívánság menti meg a megszégyenüléstől. Természetesen nem mindegy, hogy hol valósul meg a Mars-Vénusz tengely. Ha egy alma esik a fejemre, ( a Vénusz másik ura, a bika szimbóluma az alma), talál el engem, miközben mondjuk pipázom, akkor rájövök valamire, megfogalmazok valamit, tehát szellemi szinten teremtek. Ha a kezemben, a szívem magasságába tartok valamit, akármilyen műalkotásban, akkor lelki szintről hozok létre, alkotok valamit. Ha pedig altájékon, testi szinten teremtek, kielégítve ezzel egymást, lehetőséget adunk egy léleknek a testetöltésre. Ez utóbbi a kolbász helye és eszköze. Jogos az asszony haragja, hiszen ifjú házasként jogosan vágyik kolbászra, nem pedig beszélgetésre, szegényasszonyként pedig nehéz, fizikai munka által megvalósítható anyagi gyarapodásra. Hiszen még a mesében sincs kolbászból a kerítés.
A hull a szilva a fáról című dal utolsó versszakában "kiskalapom fekete páva tolla van benne...", is előfordul ez a mérleg holdház egy hosszas 'ha te így én is úgy' huzavona után. Ez a mérleg szellemiség azonban fekete, hiszen a lelkének tehát nem a teremtés a célja, hanem a kapcsolatok halmozása, egy mérleg állapotban való 'bennragadás' ("egyik ága lehajlott az én rózsám elhagyott"), Így aztán a rózsa állapot is megszűnik, mivel ez már a rákot, az egybekelést, teremtést vetítené elő, amiről itt szó sincs. Tehát egy nem felemelő lelki beállítottság szükségképpen hozhat hibás döntéseket, lelki elsötétedést.